Budapest, IV. kerület, István út 14.

Budapest
IV. kerület, István út 14.
Az újpesti Polgármesteri Hivatal félemeletén, a lépcsőház felé menet a...Teljes szövegAz újpesti Polgármesteri Hivatal félemeletén, a lépcsőház felé menet a bal oldalon, egy kis fülkében.Kevesebb szöveg

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.11.30. 18:14
Egy sok ismeretlenes téma, egy szobor, ami ott van, ahová rakták és éppen ott nem is tudnak róla, mióta is van, miért is?
Első alkalommal 2012-ben "tolakodtam be" az újpesti Polgármesteri Hivatalba, hogy lefotózhassam Róna József Kossuth-szobrát, aminek köztéri (közösségi területen) fellelhető egyetlen példánya itt található. Nagy élmény volt, nagy nyomozás, egy sajtóhiba leküzdése után.
Többek között ez a szobor is ott volt már akkor is a bejáratot követően, több kisebbel együtt. Fényképek készültek, de sehová nem jutottam velük. Ráadásul a "többiek" inkább kisplasztikának mondhatók.
Ez a férfi, akinek nyakát fia (ki lenne?) teljes odaadással átkarolja, rejtélynek mutatkozott. Elsőként a sötétben kitapogatható volt, hogy van rajta szignó, de a fényképek sehogy sem sikerültek. A kis fülke takarásában, a szobor oldalán, hátrafelé kanyarodva érhető el a mesterjegy.
A technika fejlődik, én pedig lassanként, de lépést tartok. Telefonom zseblámpa funkcióját használtam, "bevilágítottam" a célterületet. A név hátsó része viszonylag jól látható, az első betű kétséges. Aztán a nálunk fellelhető szignók között sikerült azonosítani: Kocsis Andrást jelöli a mesterjegy, aki ráadásul Újpesten elég tevékenynek mutatkozik a lekérdezések szerint. Egy részlet letudva.

Akkor jön a neheze. Kik ők? A szobrot nem jegyzi egy műlista sem. Ahogy írom, számomra egyértelmű, hogy apát és fiát látunk. Így keresni kezdtem a jellegzetes ruhadarabok, leginkább a süveg alapján.... a báránybőr sipka címszóig jutottam. Amennyire meg tudom ítélni a báránybőr itt elfogadható. A legjobban illeszkedő meghatározást keresve:"A báránybőr sipka újabb formáját felhajtható prém pereme jellemzi. Ezt Erdélyben alacsonyabb kúpos tetővel, az Alföldön magas tetővel, keskeny peremmel Árpád-sapka néven használták. Több-kevesebb formai változtatással a mai falusi férfilakosság is használja."
Összehasonlításban a szemelvényként u.ott látható fotókat, az erdélyi "alacsonyabb kúpos tetejű" sisakot vélem látni. Ezzel összhangba hozható a fiú ruházatának jól látható részlete.
Apa és fia bensőséges együttese tehát valószínűleg erdélyi származású. Ez pedig éppen abba az irányba vezet, ami az alkotóhoz kapcsolható, hiszen született Kolozsvárott, erdélyi maga is!
Források:
Magyar néprajzi lexikon: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/1-570.html (Irod. Györffy István: Viselet (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43))

Kapcsolódó
Kossuth Lajos

Cím alapján hasonló

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297426
Feltöltve
2017.11.28. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.28. 17:12

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297427
Feltöltve
2017.11.28. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

297429
Feltöltve
2017.11.28. 17:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.28. 17:13

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297432
Feltöltve
2017.11.28. 17:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/5 • ISO800

297430
Feltöltve
2017.11.28. 17:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO3200

297425
Feltöltve
2017.11.28. 17:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.28. 17:12

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297428
Feltöltve
2017.11.28. 17:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.28. 17:12

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297431
Feltöltve
2017.11.28. 17:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.28. 17:13

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
297433
Feltöltve
2017.11.28. 17:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • ISO3200

297434
Feltöltve
2017.11.28. 17:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.28. 17:13
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.03.23. 12:36
Megérintettem az "Apa és fia" alkotást
20.06.10. 12:51
Megérintettem az "Apa és fia" alkotást
19.04.09. 16:24
Megérintettem az "Apa és fia" alkotást
18.06.17. 09:20
Megérintettem az "Apa és fia" alkotást
18.03.07. 14:56
Megérintettem az "Apa és fia" alkotást
17.11.30. 18:14
Göröntsér Vera publikálta "Apa és fia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.