Újabb, megtisztelő meghívás érkezett, köszönet érte! És rögtön kavarognak a gondolatok, sok lenne a mondanivaló.
A zeneiskola lakóhelyemtől nem messze található, 65 éves történetre tekinthet vissza, sok-sok ismert és tehetséges művész képzésének volt színhelye. Mégis a zongoraművész nevét csak 3 éve vette fel, amikor a Fischer Annie Emlékbizottság elnöke felkereste őket a művésznő születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett rendezvénysorozat kapcsán. Az iskola honlapján így emlékeznek saját történetükről és a névadóról: http://www.13kerzeneiskola.hu/index.php/nevadonkrol

És jut eszembe, én már jártam itt! Merthogy arra jártam és – mivel az esetek többségében egy hasonló intézményben van valamilyen képzőművészeti alkotás – besétáltam, de a falakat üresnek találtam.
Most érkezett el az idő, hogy kézzel fogható formában is megemlékezzenek a világ egyik legismertebb zongoraművészéről, aki – miután csodagyerekként már itthon is, de Európában is ismert volt – pályáját magasan ívelve folytatta, amíg érett, kifejező játékával valódi karriert futhatott be.
Az alkalom – összefüggésben az iskola fennállásának évszámával: idén ünneplik az állami zeneoktatás megindulásának 65. évfordulóját. Az emléktábla közadakozásból, a szülők adakozásából jött létre.

Fischer Annie (1914–1995) zongoraművészről, személyiségéről "Fischer Annie rendkívüli élete" címmel Székely György által lejegyzett cikk, élet-közeli megemlékezés olvasható a Parlando Zenepedagógiai folyóirat on-line oldalán, ami tartalmazza élete minden jelentős részletét: http://www.parlando.hu/FischerAnnie.html

A személyes: én találkoztam vele. Emlékeim mélyéről jött elő, hiszen gyerekként éltem meg. Édesapám, ill. szüleim várták őt vendégségbe, talán többször is. A zenén túl, valami elvi-eszmei közösség kötötte őket össze, amit én nem ismertem. Arra, ahogy vártuk, azonban jól emlékszem. A világhír kísérte, miközben a rá jellemző egyszerűséggel érkezett és töltött el nálunk órákat mély beszélgetéssel.
Másik emlékem egy előadás a Zeneakadémián, később. Persze, a műsorra már nem emlékszem, de elragadott a tehetség, éreztem a zene mélységét, az átélést és azt az alázatot, ami nélkül talán nem lett volna az, akinek a világ, a szakma, a közönség ismerte, elismerte.

---