Székesfehérvár, Országzászló tér 3.

Székesfehérvár
Országzászló tér 3.
Az alkotás a Szent István Király Múzeum falán található.

Felállítás2017. november 11.

Aerdna
2017.11.11. 13:03
Radetzky Jenő domborművét avatták fel 2017. november 11-én 11.30 órakor Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének falán. Ezzel a Múzeumi Panteon – és egyidejűleg a Székesfehérvári Panteon is – újabb alkotással bővült.

Az avatáson köszöntő beszédet mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú város polgármestere. Dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár beszédében megemlékezett Radetzky Jenőről.

A domborművet – Nagy Benedek alkotását - dr. Cser-Palkovics András polgármester és Radetzky Jenő (Radetzky Jenő fia) leplezte le.

A Múzeumi Panteon jelentőségéről Rieger Tibor szobrászművész mondott beszédet, kiemelve, hogy ez a dombormű-együttes egyedülálló, de nem kuriózum. Elmondta, hogy minden domborműnél látszólag egy nem rendezett, részletekből álló bemutatást láthatunk, ám ez nagyon is szigorú rend szerint épül fel, mindennek pontosan meg van a helye.

"Radetzky Jenő tanár, amatőr ornitológus, a hazai madárvédelem és madártani ismeretterjesztés kiemelkedő alakja. 1908. június 14-én született a Fejér megyei Tárnokon. Édesapja a madár- és tojásgyűjteményéről ismert ornitológus, oológus, Radetzky Dezső volt. Radetzky Jenő 1932-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet, híres tanárai voltak Méhely Lajos és Cholnoky Jenő. Székesfehérváron gimnáziumi tanárként és Fejér megye biológiai szakfelügyelőjeként dolgozott, egészen nyugdíjba vonulásáig. Tanítványai segítségével 1959-ben meg-alapította, és haláláig vezette az agárdi Chernel István Madárvártát. A madárvárta működtetésén keresztül diákok százait indította el a madártan és a természetvédelem útján."

Radetzky jenő 1972-től az 1000 éves Székesfehérvár díszpolgára , 1992-től posztumusz Fejér megye díszpolgára.
Források:
az esemény meghívója
http://docplayer.hu/13983862-Radetzky-jeno-tojasgyujtemenyenek-katalogusa.html
http://www.velenceitonal.hu/tartalom/radeczky+jeno+eletrajza

Aerdna műlapja

Tagi gyűjteményben
Múzeumi panteon
Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295396
Feltöltve
2017.11.11. 14:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 14:08

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295387
Feltöltve
2017.11.11. 12:58
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 12:58

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295395
Feltöltve
2017.11.11. 13:02
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 13:02

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295386
Feltöltve
2017.11.11. 12:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 12:57

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295388
Feltöltve
2017.11.11. 12:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 12:59

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295389
Feltöltve
2017.11.11. 12:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 12:59

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295390
Feltöltve
2017.11.11. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 13:00

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295391
Feltöltve
2017.11.11. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

295392
Feltöltve
2017.11.11. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO320

295393

295394
Feltöltve
2017.11.11. 13:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 13:01

"Radetzky Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
295397
Feltöltve
2017.11.11. 14:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.11.11. 14:09
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.11.11. 13:03
Aerdna publikálta "Radetzky Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.