Nepomuki Szent János

Győr, Jedlik Ányos utca 19. - Széchenyi tér 1.
További képek a Fotólistában

Győr
Jedlik Ányos utca 19. - Széchenyi tér 1.

Készítés18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.11.11. 16:49
A győri Széchenyi tér sarkán halad észak felé a Jedlik Ányos utca. A sarokerkélyes saroképület utca felőli, azaz nyugati homlokzatán az első két ablak között egy falifülke van. A fülkében van Nepomuki Szent János kőszobra.

A szent különleges ábrázolása ez, mert három puttó is lebeg körülötte. Az egyik a bal kezénél a korpuszos keresztet és a pálmaágat tartja. A másik a jobb kezénél lévő birétumot fogja. A harmadik a jobb vállánál szálldos és a puttó teszi szájára a mutatóujját, utalva a gyónási titoktartásra.

Nepomuki Szent János így szinte passzív, csak a ruházata terjeng barokkosan. Arca, haja, bajusza, szakálla szépen kidolgozott. A kőanyag pasztell színekkel festett. A legalsó kőtömbön is van két puttó feje, kis szárnyakkal.

Nyomozva a szobor készítője és kora után, pár könyvet megnéztem.

Orbánné Horváth Márta: Győri emlékhelyek és köztéri alkotások. Győr, 2006. Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár. pp. 130-131., - a Jedlik Ányos utca és Széchenyi tér sarkán tartalmazza az épületszobrot. A 269. számon rövid szöveget ír és egy képet is közöl. A szobor készítési idejét nem adja meg.

Cziglényi László: Győr. 2. jav. kiad. Győr, 1987. Panoráma magyar városok sorozat 66. oldalán ismerteti a Széchenyi tér 1. számú házat, vagyis a Király-házat, mert csaknem kétszáz évig a Király nevű család birtokolta. A XVIII. század második felében építhették át. és ekkor alakult ki mai, egyszerű, barokk homlokzata. A Nepomuki Szent János-szobor készítése a XVIII. század első felére tehető. A győri barokk szobrászat elismert, értékes alkotása - írja a városismertető.

Az épület műemlék ("Lakóház, ún. Király-ház, 17. sz.-i eredetű, barokk, 1750 körül. Átalakítva." - írják), így a rajta lévő szobor és épületdísz is védett.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=4389

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294613
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:12
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294614
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:12
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294615
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:13
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294616
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:14
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294617

294618
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:14
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294619
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:14
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
294620
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2017.11.04. 22:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.04. 22:15
2017. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
122395
Feltöltve
2012.10.26. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.10.26. 20:24

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505433
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/160 • 70mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505434
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505435
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 22mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505436
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 38mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505437
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/125 • 85mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505438
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/80 • 220mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505439
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/100 • 122mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
505440
Feltöltve
2022.10.20. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/100 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.10.20. 08:22

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
536025
Feltöltve
2023.08.19. 19:30
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/800 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.19. 19:30

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
536026
Feltöltve
2023.08.19. 19:30
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/500 • 14.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.19. 19:30
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.08.19. 19:30
2 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
23.05.25. 12:18
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást
22.10.20. 08:22
8 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
18.11.02. 17:20
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást
17.12.15. 11:25
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást
17.11.11. 16:49
Keszthelyi Sándor publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.