Épületdíszítő domborművek

Hódmezővásárhely, Ady Endre út 80.

Hódmezővásárhely
Ady Endre út 80.
Szőke Cukrászda mögötti épület homlokzatán

Felállítás1914. június 6.

Kruzslicz Péter (építész, közreműködő)

Nem köztéri
Cedrus
2017.10.29. 05:28
A vásárhelyi Ady Endre utcát 1910-ben kezdték fölparcellázni.1912-ben már állt az első három villa, majd az utca mindkét oldalán villaszerű épületeket emeltek. A helyi elit építkezett itt a húszas, harmincas, negyvenes években. A széles utcát platánsor szegélyezi.

Az utcában működő, és általam is igen kedvelt Szőke Cukrászda mögötti főépület Kós Károly építészetének hatását őrzi. Az épület homlokzatán két dombormű is látható. A baloldalon egy nőalak, kisgyermekkel a karján, jobb oldalon munkás férfi alakja formálódik.

" Ez szép villa 1914 - június 6 - án épült, Kruzslicz Péter és Fia építész és építő mesterek felügyeletével. Mondhatni, hogy igazi remek mű volt a maga idejében is. A homlokzatán a két szép dombormű a bal oldalon Szűz Mária a kisdeddel, és a jobb oldalon József ács, vinklifa, és szekerce a kezében. Az épület várostörténelmi szempontból is fontos." - kaptam a választ levelemre, az épület tulajdonosától.

"Kruzslicz Péter (Hódmezővásárhely 1854. július 4.–uo. 1919. május 1.) Az ismert és kiterjedt építész család tagja. Egyaránt működött tervezőként és kivitelezőként. Jelentősebb önállóan tervezett műve még a Régi zárda, Nemzeti Szálloda."
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Hodmezovasarhely1.html
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/hodmezovasarhely_tortenete_II/pages/009_a_dualizmus_kora_IV.htm

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Épületdíszítő domborművek" c. alkotás fotói

Alkotó
Kruzslicz Péter (építész, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
293891
Feltöltve
2017.10.29. 04:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.10.29. 04:55

"Épületdíszítő domborművek" c. alkotás fotói

Alkotó
Kruzslicz Péter (építész, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
293896
Feltöltve
2017.10.29. 04:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.10.29. 04:57

"Épületdíszítő domborművek" c. alkotás fotói

Alkotó
Kruzslicz Péter (építész, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
293895
Feltöltve
2017.10.29. 04:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.10.29. 04:56

"Épületdíszítő domborművek" c. alkotás fotói

Alkotó
Kruzslicz Péter (építész, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
293894
Feltöltve
2017.10.29. 04:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/200 • ISO125

293892
Feltöltve
2017.10.29. 04:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/160 • ISO125

293893
Feltöltve
2017.10.29. 04:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.10.29. 04:56
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.06.17. 16:09
Megérintettem az "Épületdíszítő domborművek" alkotást
21.07.06. 09:02
Megérintettem az "Épületdíszítő domborművek" alkotást
17.11.02. 19:21
Az "Épületdíszítő domborművek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.10.29. 05:28
Cedrus publikálta "Épületdíszítő domborművek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.