Károly Róbert fa szobra

Homokkomárom, Petőfi Sándor utca 3.

Homokkomárom
Petőfi Sándor utca 3.
A kegytemplomhoz vezető sétányon.

Felállítás2017. augusztus 13.

Boa Endre (fafaragó)

Móritz István
2017.10.24. 21:30
Homokkomáromban a kegytemplomhoz vezető út mentén a magyar királyok szobrai sorakoznak. Itt áll Károly Róbert király egész alakos, tölgyfából készült alkotása, melyet 2017. augusztus 13-án, a Csingahegyi fafaragó tábor zárónapján lepleztek le a szervezők. Így egy újabb művel gyarapodott a szoborpark. Az ötletgazda Tislér Zoltán fafaragó, aki tíz évvel ezelőtt szervezte meg az első alkotótábort szőlőhegyi birtokán, úgy gondolta, hogyha valaki ellátogat Homokkomáromba, ismerje meg a magyar történelem nagy alakjait. Ezt a gondolatot a következőképpen fogalmazta meg:
„Mi nemcsak királyokban gondolkodunk, illetve királylányokban, hiszen lassan majd Mátyásnál el fognak fogyni, hanem azokra a személyekre is, akik sorsdöntő, illetve példamutató viselkedésükkel és példamutató életükkel itt irányt mutatnak nekünk. Ugye a legelső szobrunk Emese álma volt”
Források:
http://www.kanizsatv.hu/hirek/21747/bovult-a-szoborpark/

Cím alapján hasonló

"Károly Róbert fa szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
293350
Feltöltve
2017.10.24. 15:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 17.10.24. 15:27

293349
Feltöltve
2017.10.24. 15:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64

Móritz István 17.10.24. 15:26

293348

293351
Feltöltve
2017.10.24. 15:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO80

293353
Feltöltve
2017.10.24. 15:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

293354

293355
Feltöltve
2017.10.24. 15:28

Móritz István 17.10.24. 15:28

293356
Feltöltve
2017.10.24. 15:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/30 • ISO64

293357
Feltöltve
2017.10.24. 15:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ41/10 • 1/50 • ISO125

293358

293359
Feltöltve
2017.10.24. 15:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ32/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 17.10.24. 15:29

"Károly Róbert fa szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
293352
Feltöltve
2017.10.24. 15:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/10 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 17.10.24. 15:27
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.10.24. 21:30
Móritz István publikálta "Károly Róbert fa szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.