I. és II. világháborús emlékmű

Vasad, Kossuth Lajos utca 23.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A hazáért

Vasad
Kossuth Lajos utca 23.
A református templom melletti parkban

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

kectam
2017.10.31. 17:57
Klasszikusnak mondható az emlékmű története:
Kicsinyke, szegény Pest megyei falu, de a múlt század húszas évei megkívánták, hogy legyen valamiféle emlékezés a Nagy Háború hőseire. Mivel pénz az nem volt sok, így egy helyi sírköves faragta ki a most is látható szoborcsoportot, korhű ruhában és fegyverrel. A beton alapból kialakított oszlopra került a mű, amelyen kétoldalt kaptak helyet az elesett hősök nevei márványtáblába faragva. Az oszlop tetejére timpanon szerű lezárás került közepén a címerrel és a Hazáért 1914-1918 felirattal.
A második világháború után az ott elesettek neveit egyszerűen belevésték a talapzatba, ahol az idő vasfoga lassan olvashatatlanná tette. A falusiak összefogásával 1989-ben az emlékművet felújították, a második világháború hősei is kaptak márványtáblát a talpazaton.
Ekkoriban készült el a kis kerítés is.
Források:
Vasadi református egyház munkatársának szóbeli tájékoztatója
http://vasad.asp.lgov.hu/?q=latnivalok

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vasad
Feltöltő
Azonosító
293338
Feltöltve
2017.10.24. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.24. 14:30

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vasad
Feltöltő
Azonosító
293339
Feltöltve
2017.10.24. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

293341
Feltöltve
2017.10.24. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

293340
Feltöltve
2017.10.24. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

293342
Feltöltve
2017.10.24. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

293343
Feltöltve
2017.10.24. 14:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

293344
Feltöltve
2017.10.24. 14:31

kectam 17.10.24. 14:31

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vasad
Feltöltő
Azonosító
293345
Feltöltve
2017.10.24. 14:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

293346

294182
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.11.01. 07:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.11.01. 07:49
2013. április

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vasad
Feltöltő
Azonosító
294183
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2017.11.01. 07:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 17.11.01. 07:50
2013. április

Archív fotók

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A felújításkori képe az emlékműnek
Település
Vasad
Feltöltő
Azonosító
293347
Forrás
http://vasadirefegyhaz.gportal.hu/gindex.php?pg=28207894
Feltöltve
2017.10.24. 15:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.24. 15:01
Archív felvétel
A felújításkori képe az emlékműnek
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.07. 16:53
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.01. 07:50
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.11.01. 07:49
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.10.31. 17:57
A közösség publikálta kectam "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.