II. világháborús emlékmű

Székesfehérvár, Szent Sebestyén park

Alternatív, helyi címek:Felsőváros II. világháborús áldozatainak emlékére
Angol cím:World War II Memorial

Székesfehérvár
Szent Sebestyén park
Az alkotás a Szent Sebestyén templom előtti parkban található.

Felállítás2017. október 19.

Aerdna
2017.10.19. 18:54
2017. október 19-én 17.00 órakor felavatták a Felsőváros II. világháborús áldozatainak emlékművét, Nagy Edit szobrászművész vörös mészkőből készült kifejező alkotását. Az alkotás egy szenvedő emberi alakot formál.

Az avatáson beszédet mondott Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke, és emlékező beszédet mondott Fekete Pál, aki gyerekként élte át itt a Felsővárosban a háború borzalmait. Dr. Cser-Palkovics András korabeli adatokat osztott meg a jelenlévőkkel, a számok egyértelműen kifejezték a város nagy veszteségeit, mind az emberek, mind a város épített öröksége tekintetében.

Az alkotást megáldotta Nyárai-Horváth István plébános, püspöki tanácsos. Az áldás végén a jelenlévők közösen mondták el a Miatyánkot.

Az avatáson a katonai zenekar játszott, a jelenlévők közösen énekelték el az avatás kezdetén a Himnuszt. Elhangzott még a zenekar előadásában a Szózat, és a Takarodó.
Források:
az esemény meghívója

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292841
Feltöltve
2017.10.19. 18:32
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:32

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292842
Feltöltve
2017.10.19. 18:33
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:33

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292845
Feltöltve
2017.10.19. 18:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:34

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292848
Feltöltve
2017.10.19. 18:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/20 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:34

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292849
Feltöltve
2017.10.19. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:35

292850
Feltöltve
2017.10.19. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

292851

292852
Feltöltve
2017.10.19. 18:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292853
Feltöltve
2017.10.19. 18:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:37

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292854

Nagy Benedek szobrászművész és lánya Nagy Edit szobrászművész.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292858
Feltöltve
2017.10.19. 18:38
Képinfó
Alkotó a képen
(Nagy Edit)
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.19. 18:38
Nagy Benedek szobrászművész és lánya Nagy Edit szobrászművész.
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.10.19. 18:54
Aerdna publikálta "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.