Budapest, VIII. kerület, Mindszenty József tér
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Mindszenty József tér
A József utca és Tolnai Lajos utca sarkán

Felállítás2017. november 6.

Göröntsér Vera
2017.11.06. 18:03
Igazán megdöbbentő, hogy szinte véget sem ért az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat és máris elérkezett a "szabadságharc 60. évfordulóját követő esztendő". A róla elnevezett téren, a volt Conti utcai börtön előtt, ami a bíboros büntetésének első és leghosszabb színtere volt, felavatták Mindszenty bíboros szobrát. Hosszú út vezetett a szobor megszületéséig, szervezője – elsősorban a szobor állíttatója – a Mindszenty Alapítvány. Az alkotás elkészülését közadakozással is támogatták, ill. az NKA is hozzájárult.

Az eredeti nyertes pályázatból: "Két Szent a börtöncella fojtogató terében áll, a mindenekfelett álló Oltáriszentség felé, az Ég felé tekint. Az Oltáriszentség imádása a jelenet cselekménye. Az Oltáriszentségből áradó fénysugarak szétfeszítik és lebontják a börtöncella falait.
Háromszög kompozíció, melynek csúcspontja az Oltáriszentség. Mindszenty és Pió atya alakja egy háromszög talapzaton áll, ahogy a szétfeszülő falak és maga a teljes kompozíció is háromszöget zár magába, utalva az Isteni szférára, melyben tér és idő korlátait szétfeszítve találkozott a két Lélek. " A teljes pályázati anyagot ld. http://docplayer.hu/3609645-Szoborterv-mindszenty-jozsef-biboros-bortoneveinek-viii-keruleti-emlekmuvehez.html

A terv többször és sokat változott. Egy valamikor a kezembe kerülő tájékoztató szerint nem sikerült a szükséges összeget biztosítani, ezért a szobor a lehetőségeknek megfelelően kisebbre tervezték (bár más okok is közrejátszhattak).
A kimaradt rész/tartalom, a bilokációs találkozás, aminek leírásával bővebben foglalkozik a Vatikáni Rádió cikke – kapcsolódóan az eredeti szobortervhez: http://hu.radiovaticana.va/news/2016/02/09/pio_atya_%C3%A9s_mindszenty_atya_tal%C3%A1lkoz%C3%A1sa_a_szent%C3%A9vben_is_/1207151
Nekem ez szomorú fejlemény – akkor is, ha a bíboros "magára maradt", 5/4-es alakja az általam ismert alkotások közül talán a legemberközelibb. És – amilyen érdekes – tovább böngészve az anyagokban, az alkotó nyilatkozatában megfogalmazott szándék igazolni látszik benyomásomat.
"...nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a fizikai hasonlóságon túl a szobor az ábrázolt személyhez illő emelkedettséget is megjelenítse. Kiemelkedően fontosnak tartom a szobrászatban az arc és a kéz kifejező ábrázolását. Mindszenty bíboros arcán a népe iránti szeretet tükröződik: tekintete nem szomorú, hanem reménykeltő, azt fejezi ki, hogy mennyire bízott és bízik az ő egyháza és hazája jövőjében, szent hivatásában..."

Az emlék felállításának első konkrét dátuma október 23. lett volna. Időpont egyeztetések miatt ez csúszott, így került rá sor a mai napon."Hivatalos" tudósítás terveim szerint a későbbiekben.
Források:
http://www.mindszentyalapitvany.hu/products/02-palyamu/
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-pesti-korengeteg-rejtett-kincsei-latogatas-szazados-uti-muvesztelepen
http://www.mindszentyalapitvany.hu/news/a2-jo-alapokra-elo-kovekbol/
http://www.mindszentyalapitvany.hu/vertanuink-hitvalloink/archivum-tartalomjegyzek/vh-2017-szeptember/hermann-zsolt-muhelytitkok-a-keszulo-viii-keruleti-mindszenty-szoborrol/

Cím alapján hasonló

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
294894
Feltöltve
2017.11.06. 17:46
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.06. 17:46

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
294912
Feltöltve
2017.11.06. 17:50
Képinfó
Alkotó a képen
(Hermann Zsolt)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.06. 17:50

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
294914
Feltöltve
2017.11.06. 17:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO800

294904
Feltöltve
2017.11.06. 17:46
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

294909
Feltöltve
2017.11.06. 17:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

294910
Feltöltve
2017.11.06. 17:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

294900
Feltöltve
2017.11.06. 17:46
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/100 • ISO800

294898

294901
Feltöltve
2017.11.06. 17:46
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

294911
Feltöltve
2017.11.06. 17:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

294903
Feltöltve
2017.11.06. 17:46
Képinfó
Szignó a képen
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.06. 17:46

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
294913
Feltöltve
2017.11.06. 17:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.06. 17:50

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374959
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374950
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374957
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374962
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374952
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374955
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 43.5mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
295176
Feltöltve
2017.11.08. 17:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.11.08. 17:47

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
295174
Feltöltve
2017.11.08. 17:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.11.08. 17:40

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
295173
Feltöltve
2017.11.08. 17:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.11.08. 17:38

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
295172
Feltöltve
2017.11.08. 17:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.11.08. 17:36

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
295175
Feltöltve
2017.11.08. 17:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ58/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.11.08. 17:43

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374948
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374949
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374951
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374953
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374954
Feltöltve
2019.09.20. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 84.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:18

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374956
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 99mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374958
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 21.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374960
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374961
Feltöltve
2019.09.20. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.20. 20:19

"Mindszenty József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
512967
Feltöltve
2023.01.03. 23:08
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/111 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 23.01.03. 23:08
Összesen 33 fotó

Műlap története

23.01.03. 23:08
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
19.09.20. 20:19
7 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
19.09.20. 20:18
8 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
17.11.08. 17:47
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
17.11.08. 17:43
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
17.11.08. 17:40
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
17.11.08. 17:38
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
17.11.08. 17:36
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József" műlaphoz
17.11.06. 18:03
Göröntsér Vera publikálta "Mindszenty József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.