Szabó Magda domborműves emléktábla

Debrecen, Kossuth utca 35.

Angol cím:Magda Szabó relief

Debrecen
Kossuth utca 35.
A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma homlokzatán látható.

Avatás2017. október 4.

TundeK62
2017.10.06. 19:56
A tegnapi nap (2017. 10. 05.) Debrecenben minden Szabó Magdáról szólt. Egykori iskolájában, a Dóczy Gimnáziumban az eddig is látható emlékszobát felváltva, egy emlékházat építettek az udvaron. Ezt is a tegnapi napon avatták fel. Az épület homlokzatán mostantól Juha Richárd szobrász domborműves emléktáblája tudatja az arra járókkal, hogy Szabó Magda 1923 és 1935 között diákja, 1940 és 1942 között pedig tanára volt az intézménynek.

A portré-dombormű bronzból készült. Az akkori Dóczy Intézet-beli viszonyokat, az akkori diákéletet az Abigél című regényéből (és a regényből készült tévéfilmből) ismerhetjük.
Pár éve az épület elé egy pihenőhelyet építettek a diákok részére. Az emléktáblát ennek közelében helyezték el, a vörös klinkertéglával díszített homlokzaton.

A tegnapi eseményekről szóló helyi hírek: http://www.haon.hu/szabo-magda-100-emlekhazat-es-dombormuvet-avattak-debrecenben/3639185
http://www.dehir.hu/debrecen/szabomagda2/2017/10/04/
Források:
http://www.haon.hu/szabo-magda-100-emlekhazat-es-dombormuvet-avattak-debrecenben/3639185
https://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_Reform%C3%A1tus_Koll%C3%A9gium_D%C3%B3czy_Gimn%C3%A1ziuma
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_Magda

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291688
Feltöltve
2017.10.06. 19:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:23

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291677
Feltöltve
2017.10.06. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:11

291679
Feltöltve
2017.10.06. 19:12

TundeK62 17.10.06. 19:12

291681
Feltöltve
2017.10.06. 19:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:13

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291678
Feltöltve
2017.10.06. 19:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:12

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291683
Feltöltve
2017.10.06. 19:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:20

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291684
Feltöltve
2017.10.06. 19:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:20

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291685
Feltöltve
2017.10.06. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:21

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291686
Feltöltve
2017.10.06. 19:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:21

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291687
Feltöltve
2017.10.06. 19:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:22

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
291676
Feltöltve
2017.10.06. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.06. 19:11

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424758
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.11.18. 13:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/40 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.18. 13:37
2017. október

"Szabó Magda domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
496980
Feltöltve
2022.08.15. 09:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.08.15. 09:58
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:33
A "Szabó Magda domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.15. 09:58
1 új fotót töltöttem a "Szabó Magda domborműves emléktábla" műlaphoz
20.11.18. 13:37
1 új fotót töltöttem a "Szabó Magda domborműves emléktábla" műlaphoz
20.09.01. 18:07
Megérintettem a "Szabó Magda domborműves emléktábla" alkotást
17.10.06. 19:56
TundeK62 publikálta "Szabó Magda domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.