A Négyszögletű Kerekerdő mesélője

Budapest, IX. kerület, Kerekerdő park

Alternatív, helyi címek:Lázár Ervin tiszteletére

Budapest
IX. kerület, Kerekerdő park
A park bejárata a Lenhossék utca és a Vendel utca kereszteződése felől közelíthető meg.

Felállítás2017. szeptember 30.

Göröntsér Vera
2017.09.30. 13:05
Ferencváros önkormányzatának előző évi döntése szerint szobrot állítottak Lázár Ervin, az ismert meseíró, Kossuth-díjas író tiszteletére. A megvalósult pályamű két művész összmunkájaként jött létre, A Négyszögletű Kerekerdő mesélője címmel.

A szoborcsoport központi alakja a "mesélő", az író személyiségét és karakterének jellegzetes vonásait jeleníti meg. A tervek szerint őt körbeveszik "teremtményei", a gyermekregény ismert és kedvelt szereplői.
A Mesélő "posztamense" a helyhez és a mesevilághoz illő "gömbölyded tömb", körülötte szétszórtan különböző méretű kavicsszerűen formált figurák jelenítik (majd) meg mesevilága szereplőit: Bruckner Szigfrid, Dömdödöm, Mikkamakka, Ló Szerafin, Vacskamati és Aromo alakját

A kavicsok funkcionális lehetőséget nyújtanak arra, hogy a látogatók, mintegy a mesébe belépve, leüljenek rájuk, hallgatóságként körbevéve a "mesélő" alakját.
Ide kívánkozik, amit az alkotótól (Pintér Attila) tudtam meg. A szereplőket most még csak a körben elhelyezett kavicsok jelzik. Sajnos a pénz nem volt elég megformálásukra, a teljes terv kivitelezésére. Csak remélni lehet, hogy a későbbiekben a valóságban is megjelennek, mint hallgatóság, mint szereplők. Őket mutatja a második forrás 2/c. melléklete (Kontur András alkotásainak látványterve.)

A szereplőket leírni nem-igen lehet. Az íróról természetesen fellelhető rengeteg irodalom, amik helyett itt jobban beszél ez a gyermekregény.
A további /tervezett/ szereplőket bemutatja a mese egy részlete, amikor az itt "jelenlévők" favágáshoz készülnek (részlet a "Mamintim a kicsi zöld tündér" c. fejezetből) http://mek.oszk.hu/02700/02753/02753.htm#2"

"... a favágó brigád. Mikkamakka mint brigádvezető és faügyi szakértő, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, a fent említett kék színű Ló Szerafin, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa és a szűkszavú Dömdödöm. Meg persze Vacskamati, aki nem volt ugyan erős, de azt mondta, hogy valakinek a finom szellemet is képviselni kell a társaságban, s ki lenne erre őnála alkalmasabb!"

A továbbiakból a "klasszikus" pontos idézete: "...Dömdödöm csak annyit mondott: "döm", majd kis szünet után enyhe gúnnyal hozzátette: "dödöm"."
Az egész regény elérhetősége: http://mek.oszk.hu/02700/02753/02753.htm

Az avatás mesébe illően indult – mutatja a második kép. Magáról az ünnepségről a hivatalos tudósítás valószínűleg előbb-utóbb elérhető, akkor pótolni fogom. Sőt, itt is van (az avatás napján): http://magyarhirlap.hu/cikk/99331/Lazar_Ervin_tiszteletere_avattak_szobrot_Ferencvarosban
A legkedvesebb egy kicsilány szavalata volt, Lázár Ervin versét mondta, szereplői: Egy-től Hétalvóig. Pontosabban: "Mese – reggelre" (A Hétfejű Tündér meséjéből), ajánlott irodalom! https://www.szepi.hu/irodalom/lazar/hetfeju/hetfeju07.html
Ahogy a leleplezés után a gyerekek birtokba vették, elözönlötték, "belakták" a "mesélőt", a képek beszélnek.

Újra: az alkotás akkor lesz teljes, ha a felsorolt (tervezett) szereplők is láthatóak lesznek, sikerül befejezni a szoborcsoportot.

Köszönöm mindenkinek az avatás infóját, a külső-belső figyelemfelhívást.
Források:
http://index.hu/belfold/2017/09/21/lazar_ervin_szobrot_kap_a_kerekerdo_parkban/
http://www.ferencvaros.hu/bizhon/KEN/160831/04/167_16.pdf

Cím alapján hasonló

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291157
Feltöltve
2017.09.30. 12:49
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:49

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291155
Feltöltve
2017.09.30. 12:47
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:47

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291158
Feltöltve
2017.09.30. 12:50
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:50

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291156
Feltöltve
2017.09.30. 12:47
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:47

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291162
Feltöltve
2017.09.30. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:52

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291160
Feltöltve
2017.09.30. 12:51
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:51

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291159
Feltöltve
2017.09.30. 12:51
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

291165
Feltöltve
2017.09.30. 12:54
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:54

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291166

291161
Feltöltve
2017.09.30. 12:51
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:51

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291164
Feltöltve
2017.09.30. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:52

"A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
291163
Feltöltve
2017.09.30. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.30. 12:52
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.09.30. 13:05
Göröntsér Vera publikálta "A Négyszögletű Kerekerdő mesélője" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.