Szent Mihály arkangyal

Veszprém, Óváros tér.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Mihály főangyal győzelme a sátán felett

Veszprém
Óváros tér.
A Városháza előtti területen.

Felállítás2017. szeptember 29.

Göröntsér Vera
2017.09.29. 18:20
Ha mérleget kéne készíteni, idén Veszprém igen jó eredményt mutatna a szoborállítás, ill. képzőművészeti alkotások elhelyezése terén. Ami még egyedülálló, mivel sajnos elég ritka, a tájékoztatás, aminek révén már az ehhez a szoborhoz kapcsolódó híreket is nyomon követhettem kb. tavasz óta. Annál nagyobb izgalom...

A szobor felállításának gondolata a Szent Mihály Főplébánia részéről, Nagy Károly apátkanonoktól indult, amihez az önkormányzat támogatását is elnyerte. Ennek alapján a város az alkotás helyét központi terén, a Városháza épületével szemben jelölte ki.
A szobor elkészítésével Madarassy István szobrászművészt bízták meg.

Szent Mihály elsősorban az érsekség, egyben a Veszprémi Bazilika, ill. a város, ill. annak történelmi városmagja védőszentje.
A hét arkangyal https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%91angyal egyikeként ismert Szent Mihály "Isten hercege, az angyalok vezére, a nyugat ura, a Mennyország seregeinek főparancsnoka...", akinek jelképe az óriási kard, amivel képes legyőzni minden gonoszt. Róla többet olvashatunk itt: http://www.vehir.hu/cikk/24037-ki-is-az-a-szent-mihaly
A nevéhez kapcsolódó történetek egyike szerint legyőzte az Isten ellen lázadó gonoszt (a Sátánt), mint ahogy a szobor is éppen ezt a jelenetet ábrázolja.
A lemezből domborított, másfélszeres méretű szereplők küzdelme egy szabálytalan alakú kő tetején zajlik, amely a földet szimbolizálja. Mindez egy talapzaton áll, így jobban kiemelkedik környezetéből.

Az alkotás megáldására éppen Szent Mihály napján, a hagyományosan megrendezett, nevét viselő búcsú és vásár program- és ünnepség-sorozata keretében került sor.
Az avató ünnepségről részletes tudósítás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-mihaly-szobrot-avattak-veszpremben#lightbox['g81421']/2/
Források:
http://veszpreminfo.hu/record/szent-mihaly-napi-bucsu-es-vasar
http://www.vehir.hu/cikk/37248-szobrot-allitanak-szent-mihalynak
http://www.vehir.hu/cikk/24037-ki-is-az-a-szent-mihaly

Cím alapján hasonló

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291133
Feltöltve
2017.09.29. 17:59
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 17:59

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291143
Feltöltve
2017.09.29. 18:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:12

291141
Feltöltve
2017.09.29. 18:12
Képinfó
Alkotó a képen
(Madarassy István)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:12

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291135
Feltöltve
2017.09.29. 18:03
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:03

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291134
Feltöltve
2017.09.29. 18:00
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:00

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291139
Feltöltve
2017.09.29. 18:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291137
Feltöltve
2017.09.29. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:04

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291140
Feltöltve
2017.09.29. 18:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291138
Feltöltve
2017.09.29. 18:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291142
Feltöltve
2017.09.29. 18:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:12

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291144
Feltöltve
2017.09.29. 18:14
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
291136
Feltöltve
2017.09.29. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.29. 18:04

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
360075
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/3344 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
360076
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/4525 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
360077
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/4274 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
360078
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.06.13. 15:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6s
ƒ11/5 • 1/2747 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 15:01
2018. augusztus

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
363677
Feltöltve
2019.07.04. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/125 • 26.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.04. 16:35

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
543832
Feltöltve
2023.10.20. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 11.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.10.20. 21:00

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
363678
Feltöltve
2019.07.04. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/250 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.04. 16:35

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
363679
Feltöltve
2019.07.04. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/1000 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.04. 16:35

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490507
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ180/100 • 1/665 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490508
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ1800/1000 • 1/257 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490509
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ220/100 • 1/109 • 1.4mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490510
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ180/100 • 1/591 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490511
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ220/100 • 1/171 • 1.4mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490512
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ220/100 • 1/306 • 1.4mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490513
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ220/100 • 1/359 • 1.4mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490514
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ1800/1000 • 1/50 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490515
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ180/100 • 1/49 • 4.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
490516
Feltöltve
2022.06.22. 17:14
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ180/100 • 1/222 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 22.06.22. 17:14

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
494090
Feltöltve
2022.07.16. 18:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B500
ƒ37/10 • 1/50 • 8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 22.07.16. 18:06

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522843
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1000 • 140mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522844
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 80mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522845
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 21mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522846
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO500

522847

522848
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 44mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522849
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522850
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500

522851

522852
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 110mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522853
Feltöltve
2023.04.20. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.20. 07:49

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
522854

530245
Feltöltve
2023.06.26. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.26. 20:38

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530246
Feltöltve
2023.06.26. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.26. 20:38

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
530247
Feltöltve
2023.06.26. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.26. 20:38
Összesen 46 fotó

Műlap története

23.10.20. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
23.06.26. 20:38
3 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
23.04.20. 07:49
12 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
22.07.16. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
22.06.22. 17:14
10 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
22.05.31. 14:23
Megérintettem a "Szent Mihály arkangyal" alkotást
19.07.04. 16:35
3 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
19.06.13. 15:01
4 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
18.07.23. 14:08
Megérintettem a "Szent Mihály arkangyal" alkotást
17.09.29. 18:20
Göröntsér Vera publikálta "Szent Mihály arkangyal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.