Zenta (Сента), Kej Tisin Cvet 4.

Alternatív, helyi címek:Jovan Đorđević

Zenta (Сента)
Kej Tisin Cvet 4.
A Tiszavirág sétányon található.

Felállítás2006. november 25.

Dr. Pinczés Sándor
2017.10.11. 08:56
Mindig kellemes olyan helyen sétálni, mint Zenta, ahol a Stevan Sremac utcán andalogva kijutunk a Tisza partra és balra tőlünk a Révész szobor, jobbra Jovan Đorđević szobra látható...
Jovan Đorđević vállán keresztül lefényképezhető a révész. Sokszor ez elég is lenne.
Jovan Đorđević a szerb nemzeti himnusz szerzője. Alkotó "Silađi Laslo" azaz Szilágyi László aki jelen szobron megelégszik a "Laslo 06" szignóval.

A mellszobrot Jovan Đorđević születésének 180. évfordulója alkalmából, a himnusz ("Isten igazsága"; Igaz Isten) szerzője, (a Szerb Nemzeti Színház alapítója és adminisztrátora Novi Sadban és Belgrádban) tiszteletére, 2006. november 25-én, szülővárosában avatták .
Az eredeti szövegben - tekintve, hogy 1872-ben íródott - a környezet szerb királyságként jelenik meg, ezért ma megváltozott szöveggel éneklik, ti. a:
"A szerb királyt, s a szerb népet!" helyett "A földjeinket, s a szerb népet!" fordulatot használják, míg a
„Óvd meg a szerb Királyt” részt „A szerb hazát oltalmazzad”-ra cserélték.
(Megjegyzés: ma két Szerbia van,
A Boszniai Szerb Köztársaság és
a Szerb Köztársaság)
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Jovan_%C4%90or%C4%91evi%C4%87
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerbia_himnusza
http://www.tanjakragujevic.com/pages/arhiva.htm
http://www.sentainfo.org/en/o/8_Important%20statues%20and%20monuments/27_Bust%20of%20Jovan%20%C4%90or%C4%91evi%C4%87

Cím alapján hasonló

"Jovan Đorđević" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
290708
Feltöltve
2017.09.23. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.23. 09:46

"Jovan Đorđević" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
290709
Feltöltve
2017.09.23. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

290710

290711
Feltöltve
2017.09.23. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

290712

290713
Feltöltve
2017.09.23. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

290714

290715
Feltöltve
2017.09.23. 09:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

290716

290717
Feltöltve
2017.09.23. 09:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Dr. Pinczés Sándor 17.09.23. 09:47

"Jovan Đorđević" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
290718
Feltöltve
2017.09.23. 09:47
Képinfó
Szignó a képen

290719

394128
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.02.02. 09:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • 45.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.02.02. 09:31
2017. augusztus

"Jovan Đorđević" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
394129
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.02.02. 09:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • 107.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.02.02. 09:31
2017. augusztus
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.02.02. 09:31
2 új fotót töltöttem a "Jovan Đorđević" műlaphoz
17.10.11. 08:56
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Jovan Đorđević" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.