Budapest, XI. kerület, Budafoki út 4-6.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Mosonyi Emil dr.

Budapest
XI. kerület, Budafoki út 4-6.
A BME kertjében, a K. épület nyugati szárnya előtt húzódó szoborparkban.

Felállítás2010. november 9.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.09.23. 08:24
Ez a mellszobor érthetetlen módon hiányzik a BME parkjában felállított szobrok sorából. Nagyon csodálkozom, mert emlékeim szerint töltöttem is hozzá képet. Most, amikor Halász professzor ez-évi avatására kicsit megkésve rámozdultam, a szövegben említették a korábbi szobor-állítások között, így rákerestem. Nincs, pótolni kell.

A szobor közadakozásból készülhetett el. A hírt a Hidrológiai Társaság honlapján találtam, ami arról is tudósít, hogy a BME szenátusa hozzájárult a szobor elhelyezéséhez az Építőmérnöki Kar nagyjainak szobor-sorában.
A professzor a szobor felállításának napján töltötte volna be 100. életévét, ebből az alkalomból került sor a nevéhez fűződő centenáriumi ünnepekre, ill. a szobor felavatására.

Prof. dr. Mosonyi Emil (1910–2009) "a BME tanszékvezető egyetemi tanára, professzor emeritus. a BME tiszteletbeli, illetőleg díszdoktora, a Karlsruhei Műszaki Egyetem vízépítési és kultúrmérnöki tanszékének vezetője, a Theodor Fechbock Laboratórium igazgatója, az MHT tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Vízügyi Nagydíj (a vízmérnöki szakmai "Osar-díja") kitüntetettje, Széchenyi-díjas – mindannyiunk Emil bácsija..." – kezdődik a közadakozásra felhívó hirdetmény.

Életrajza, megjelent munkái – különös tekintettel az idegen nyelven megjelent műveire – további információkat ld. https://hu.wikipedia.org/wiki/Mosonyi_Emil
Források:
https://www.bme.hu/hirek/20150623/Negyvenot_eve_tarto_egyuttmukodes_a_Karlsruhei_Muszaki_Egyetem_es_a_BME_kozott?language=hu
http://www.hidrologia.hu/mht/index.php?option=com_content&task=view&id=249&Itemid=192
http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1916
http://nol.hu/belfold/mosonyi_emil_halalara-330442
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mosonyi_Emil

Cím alapján hasonló

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289911
Feltöltve
2017.09.15. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 11:53

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289912

289924
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.09.15. 12:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:11
2011. szeptember

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289921
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.09.15. 12:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:09
2011. szeptember

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289920
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.09.15. 12:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/75 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:09
2011. szeptember

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289913
Feltöltve
2017.09.15. 11:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 11:53

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289922
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.09.15. 12:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:10
2011. szeptember

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289923
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.09.15. 12:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:10
2011. szeptember

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289918
Feltöltve
2017.09.15. 12:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:08

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289914
Feltöltve
2017.09.15. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 11:54

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289925
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.09.15. 12:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 12:11
2011. szeptember

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
289915
Feltöltve
2017.09.15. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.15. 11:54

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290811
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2017.09.23. 20:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.23. 20:31
2014. február

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474322
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/80 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:24
2020. július

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474323
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/60 • 22.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:24
2020. július

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474324
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/60 • 18.8mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:24
2020. július

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474325
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:24
2020. július

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474326
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/30 • 8.1mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:24
2020. július

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474327
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/30 • 10.7mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:24
2020. július

"Mosonyi Emil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474328
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.01.15. 08:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.15. 08:28
2020. július
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.01.15. 08:28
1 új fotót töltöttem a "Mosonyi Emil" műlaphoz
22.01.15. 08:24
6 új fotót töltöttem a "Mosonyi Emil" műlaphoz
20.07.08. 09:28
Megérintettem a "Mosonyi Emil" alkotást
17.09.23. 20:31
1 új fotót töltöttem a "Mosonyi Emil" műlaphoz
17.09.23. 08:24
Göröntsér Vera publikálta "Mosonyi Emil" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.