Várvölgy, Kossuth Lajos utca 40.

Várvölgy
Kossuth Lajos utca 40.
A Szent Domonkos vendéglő nyugati falán van.

Felállítás2005

Keszthelyi Sándor
2017.09.13. 07:50
Várvölgy közepén, a Dózsa György utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál áll a Szent Domonkos vendéglő.

Az épület szépen díszített nyugati homlokzatának legfelső részén egy falfülke van, csúcsíves záródással. Ebben áll Szent Domonkos szobra. Szent Domonkos a falunak és a római katolikus templomának a védőszentje. Ezért kaphatta a vendéglő az elnevezését és ezt a szobrot.

Domonkos 1175 körül született, ő a domonkos szerzetesrend alapítója, 1221-ben hunyt el és 1234-ben avatták szentté. Szent Domonkos szerzetesi ruhában van. Jobb kezéből láncon kis kereszt lóg. Bal kezében egy kinyitott könyvet tart, amely a Bibliát jelképezi.

Lábánál egy kis kutya ül. Ez is szenttel kapcsolatos, mert: "Elbeszélik, hogy Domonkos édesanyja -- mint ez sok más szent édesanyjával megtörtént -- fia születése előtt álmot látott, és az álom prófécia volt a gyermek jövőjéről. Látott egy kicsi, tarka kutyát, amely a szájában fáklyát vitt, körbefutotta és lángba borította az egész földet.". Valóban, a várvölgyi kutyus szájából lángnyelvek nyúlnak ki.

A szent egész alakos bronzszobra egy kis kőalapon áll. Ennek oldalára ezt vésték: SzT DOMONKOS. A Wikipédia említi, hogy a szobrot Orr Lajos helyi szobrászművész készítette. A díszes homlokzatképzés készítési ideje is megvan, mivel az északi homlokzaton egy 2005-ös évszám látható. A szobrászművésszel 2017. szeptember 13-án telefonon egyeztettem és ő közölte, hogy a szobra is 2005-ben került a helyére.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A közeli templomról:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11030
Szent Domonkos életéről:
http://www.katolikus.hu/szentek/szent122.html
Orr Lajos említése:
https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rv%C3%B6lgy

Cím alapján hasonló

"Szent Domonkos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várvölgy
Feltöltő
Azonosító
289730
Feltöltve
2017.09.13. 07:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.13. 07:22

"Szent Domonkos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várvölgy
Feltöltő
Azonosító
289731
Feltöltve
2017.09.13. 07:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

289732

289733
Feltöltve
2017.09.13. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.13. 07:23

"Szent Domonkos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várvölgy
Feltöltő
Azonosító
289734
Feltöltve
2017.09.13. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.13. 07:23

"Szent Domonkos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várvölgy
Feltöltő
Azonosító
289735
Feltöltve
2017.09.13. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.13. 07:23

"Szent Domonkos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várvölgy
Feltöltő
Azonosító
289736
Feltöltve
2017.09.13. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

289737

289738
Feltöltve
2017.09.13. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.13. 07:24
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.09.14. 18:35
A "Szent Domonkos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.13. 07:50
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Domonkos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.