Vindornyafok, Kossuth Lajos utca 28/a.
További képek a Fotólistában

Vindornyafok
Kossuth Lajos utca 28/a.

Felállítás1918

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.09.12. 22:16
Vindornyafok kis település, a régi főutca nyugat-keleti irányban húzódik. Az utca déli oldalán lévő családi házak egyikének előkertjében egy Szent Antal-szobor magasodik. Egy méternyire van a kerítéstől, az utcáról jól látható, mert magasabb, mint a mögötte lévő ház eresze. Feltűnő még azért is, mert a szobor élénk színűre festett.

A szobor tartópillérére ezt írták:

1918
Isten Dicsőségére
Szent Antal
Tiszteletére
Állítatták
Donga Ferenc
és neje
Kiss Ilona

Egész alakos a Szent Antalt ábrázoló szobor. Ruházata megfelel a ferences rend viseletének, csak a színe nem barna, hanem vörös. Bal mellén egy virág van, valószínűleg liliom. Jobb karjában a gyermek Jézust tartja.

Az egész kompozíció bizonyosan homokkő anyagú, de vastagon lemázolt. Rajta csak három szín van: a vörös, a fehér, és még sárga az takaró, amelybe a kisjézus van bugyolálva.

Az út túlsó oldalán, éppen a szoborral szemközt egy fontos helyi műintézmény van. A neve: DÜHÖS TÜCSÖK KISKOCSMA. Nem bírtam megállni, hogy festett cégtábláját ne fényképezzem le.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289658
Feltöltve
2017.09.12. 06:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:20

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289659
Feltöltve
2017.09.12. 06:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:20

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289660
Feltöltve
2017.09.12. 06:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:20

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289661
Feltöltve
2017.09.12. 06:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:21

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289662
Feltöltve
2017.09.12. 06:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:21

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289663
Feltöltve
2017.09.12. 06:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:21

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289664
Feltöltve
2017.09.12. 06:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:21

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289665

289666
Feltöltve
2017.09.12. 06:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:22

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289667
Feltöltve
2017.09.12. 06:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:22

Adalék vagy máshol

"Szent Antal" c. alkotás fotói

A szemközti kocsma cégtáblája.
Település
Vindornyafok
Feltöltő
Azonosító
289668
Feltöltve
2017.09.12. 06:22
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.12. 06:22
A szemközti kocsma cégtáblája.
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.09.12. 22:16
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.