Tiszavirág híd - 2010

Szolnok, Tiszavirág híd
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Emléktábla a Tiszavirág hídon

Szolnok
Tiszavirág híd
Tiszaliget hídfő

Felállítás2017. szeptember 1.

kalaposlány
2017.09.12. 14:17
Emléktáblát avattak a 2017. szeptember 1-i Szolnok napja alkalmából, annak ünnepségsorozata részeként Szolnokon, a 2011-ben megvalósult Tiszavirág gyaloghíd, tiszaligeti hídfőjénél.

Az avatási ünnepségen Szabó István alpolgármester avatóbeszédében méltatta az építmény megvalósításában dolgozók munkáját, valamint azokét a tervezőkét, építészekét, akik megálmodták a hidat. Elmondta, hogy ez a gyaloghíd, mely összeköti a belvárost a Tiszaligettel, a város jelképe lett. Mindez megihlette az Éremgyüjtő és Numizmatikai Társaság tagjait, mely egyesület már a város 127 fontos történését vetette plakettre. Így történt most is. Hunya Zoltán, az egyesület nevében elmondta, hogy „Ez a híd nagyon szép, ez a híd olyan sok mindent jelent, hogy minket sem tudott hidegen hagyni, ezért készítettük ezt a szép plakettet”. Az avatási ünnepség után Szabó István és a készíttetők közösen leplezték le a Szabó Imrefia Béla által tervezett, és Hunya Zoltán és Majoros Imre által készíttetett emlékplakettet.
Források:
http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=45484

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tiszavirág híd - 2010" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
289638
Feltöltve
2017.09.11. 18:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.11. 18:57

289637

289641

289640

289642

289639

Az emléktábla leleplezése
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
289657
Forrás
http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=45484
Feltöltve
2017.09.12. 05:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.12. 05:55
Az emléktábla leleplezése

"Tiszavirág híd - 2010" c. alkotás fotói

Szignó (a SZOLNOK felirat felett)
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
297721
Feltöltve
2017.12.04. 12:40
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.12.04. 12:40
Szignó (a SZOLNOK felirat felett)

Adalék vagy máshol

"Tiszavirág híd - 2010" c. alkotás fotói

Tiszavirág hídra
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
289636
Feltöltve
2017.09.11. 18:57
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.11. 18:57
Tiszavirág hídra

"Tiszavirág híd - 2010" c. alkotás fotói

Tiszavirág hídon
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
289635

A gyaloghíd távolról, a belvárosi oldalról
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
289643
Feltöltve
2017.09.11. 19:09
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.11. 19:09
A gyaloghíd távolról, a...Teljes szövegA gyaloghíd távolról, a belvárosi oldalrólKevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.09.12. 14:17
A közösség publikálta kalaposlány "Tiszavirág híd - 2010" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.