Magyar áldozatok emlékműve

Zenta (Сента), Svetog Save

Zenta (Сента)
Svetog Save
A Zentai-híd lábánál

Felállítás2007

Recskó Béla (fafaragó)

Dr. Pinczés Sándor
2017.09.10. 21:55
A háború kiszámíthatatlan és borzalmas. Még emeli a fájdalmat. ha civilek az áldozatok, no de a katonák is "civilek" csak besorozzák őket.
Ezen túlmenően a kiszámíthatatlanságba beleszól, hogy nem tudni, mikor követi a "lépést" válaszlépés".
A dermesztő az, hogy ezt a gyászos eseményt is belengi az a gyanú, hogy a háború poklában keletkező válaszlépésről volt szó.
"Délvidéki vérengzések névvel illetik" a borzalmakat, aminek Zentán is voltak magyar áldozatai.
"Az emlékművet a kivégzések helyszínén, a híd mellett építették, 2007-ben állították fel a Recskó Béla által készített kopjafát. A megemlékezések hagyományosan halottak napján a temetőben, november 9-én (a gyilkosságok évfordulóján) pedig a hídnál vannak."

A fafaragó Recskó Béla a kopjafáról: "Az első kopjafát, melyet Zentán készítettem, az 1944-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok tiszteletére állították fel 2007-ben a Tisza-parton, az egykori vesztőhelyen. Négy ága van, a jelképrendszere pedig nem egy emberre vonatkozik. Olyan motívumokat kellett választanom, amelyek az elveszejtettek jellemvonásait tükrözik. Több korosztályhoz tartozó férfiak voltak, különböző képzettséggel és foglalkozással, de hősöknek is tekintjük őket. "
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zenta
http://szamattila.blogspot.hu/2011/11/zentai-kirandulasunk-kepei-2011-szept.html
http://rovas.info/2015/11/kopjafa-szekelykapu-rovas/
http://hetnap.rs/mobil/?p=cikk&id=21117

Cím alapján hasonló

"Magyar áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Recskó Béla (fafaragó)
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
289575
Feltöltve
2017.09.10. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.10. 21:21

289576

289577
Feltöltve
2017.09.10. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/100 • ISO125

289578
Feltöltve
2017.09.10. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.10. 21:21

"Magyar áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Recskó Béla (fafaragó)
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
289579
Feltöltve
2017.09.10. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.10. 21:22

"Magyar áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Recskó Béla (fafaragó)
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
289580
Feltöltve
2017.09.10. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

289581
Feltöltve
2017.09.10. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Dr. Pinczés Sándor 17.09.10. 21:23

289582
Feltöltve
2017.09.10. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

289583

289584

289585
Feltöltve
2017.09.10. 21:24

Dr. Pinczés Sándor 17.09.10. 21:24

"Magyar áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Recskó Béla (fafaragó)
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
289586
Feltöltve
2017.09.10. 21:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.10. 21:34
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.09.10. 21:55
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Magyar áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.