Hobol, Árpád utca 8.-10. szám előtti zöldsáv
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kőkereszt az Árpád utcában

Hobol
Árpád utca 8.-10. szám előtti zöldsáv
Hobol település, Árpád utcájában, az úttest melletti füves-fás...Teljes szövegHobol település, Árpád utcájában, az úttest melletti füves-fás zöldsávban, a 8.-10. számú házak közelében.Kevesebb szöveg

Felállítás1910

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

kalaposlány
2017.09.05. 20:31
Kis-Hobol (korábban Kis Hoboly ) települést 1830-ban betelepülő téglaégetők és zsellérek alapították.
A település 1927-ben még közel 10-10 házból állt, római katolikusok lakták. Templomjuk nem volt, istentiszteleteiket az uradalmi intèző házában kialakított iskolában tartották.

1910-ben a község kőkeresztet emelt Kis-Hobol egyetlen utcájában, a mai Árpád utcában. A megfeszített Krisztust ábrázoló kereszt elhelyezését tanúsítja, a kőkereszt lábazatán elhelyezett emléktábla.

A kis lélekszámú Kis-Hobol község vallásos érzületének, közösségteremtő erejének bizonyítéka az általuk 1910-ben állíttatott kőkereszt a Jézus szoborral és a mellette levő harangláb. A kőkeresztet kis fakerítés veszi körül. A kőkereszt és környéke gondozott állapota bizonyítja, hogy a Magyar Néprajzi Lexikonban olvashatóan, az állításkor általában tett gondozási, ápolási nyilatkozatnak a község mai lakói is folyamatosan eleget tesznek.
E kőkereszt készítéséről bár nem maradt fent dokumentum, de az alábbi idézet segítségével annak elkészítési jellegzetességéről képet alkothatunk:
„A Dél-Dunántúlon két nagy kőfaragó műhely termelte e népi szakrális emlékeket, a pécsi és a mecseknádasdi. A mindennapokban a mecseknádasdiak kőfaragványai terjedtek el szélesebb körben. A 19.század első harmadában a településen már huszonnyolc műhely működött egyszerre. Alapanyagnak szinte kizárólag a Nádasd határában fejtett homokkövet használták, mely nem volt időtálló, de nagyon könnyen alakítható volt. A Szekszárd határában álló szakrális emlékeken egyértelműen felismerhetőek a nádasdi kőfaragók keze munkájának a vonásai” (Erdészeti lapok)

Az eredeti harangláb állításáról dokumentummal nem rendelkezünk, de vélhetően már a kőkereszt állításánál korábban, már az 1800-as évek végén szolgálta a kicsinyke település lakóinak hitéleti és mindennapi életét. Az 1830. évi alapítású község első évtizedeiben talán szabadtéri istentiszteletek is történtek tövében, majd a közeli iskolában lehetővé vált misézéskor, az ahhoz kapcsolódó szakrális szerepét töltötte be, az ünnepekhez, esetleges vészhelyzetekhez kapcsolódó figyelmeztető szerepe mellett. A település lakosaitól megtudtam, hogy ma már nem az eredeti harangot, és haranglábat láthatjuk, ezért elkezdtem az eredeti harangláb után kutatni. A település hitoktatójával egyeztetve, elmondhatom, hogy az eredeti haranglábbal szinte teljes mértékben megegyező, a dél-dunántúli községekre jellemző haranglábat láthatunk egy csatolt fotón, mely a szennai falumúzeumban látható, s mögötte a Kis-Hobol régi zsupos házaira is jellemző házakat is láthatunk.

2003.-ban Hobol település, melyhez tartozik immár a volt Kis-Hobol is, elhatározta, hogy az eredeti harangláb helyére új, korszerű szerkezetű haranglábat emel, új, elektromos vezérlésű haranggal. A „C” hangon bongó új harangot Székelyudvarhelyen öntötték. Erről a település lakosaitól és a Dunántúli napló 2003. november 14.-i számában olvasható újságcikkből szerezhetünk tudomást.
Az eredeti harangláb harangja a hoboli temetőben felállított haranglábra költözött 2003-ban, és ott tölti be lélekharang szerepét a mai napig is, melyet Költő Anita hoboli hitoktató segítségével tudtam meg, és a küldeményeként érkezett fényképet is csatolni tudtam a fotókhoz, melyen muzeális értékű harangot láthatunk. E harangot Pécsett öntötték.
A pécsi harangöntőkről olvashatunk a Dunántúli napló 1971. novemberi számában, a pécsi harangöntőkről, akik az 1770-es évektől végezték híressé vált harangjaik öntését, a pécsi Harangöntők utcájában levő műhelyükben. A családi tradíciókat őrző műhelyekben olyan nevek követték egymást, mint Winter - Fischer - Weinbert – Ruepprecht harangöntő mesterek. Művészi díszítésű harangjaik, a jó minőségű anyag felhasználásának és szaktudásuknak köszönhető csodálatosan zengő hangján kívül, speciális felfüggesztési rendszerükkel is méltán váltak híressé.

A haranglábak történetéről, szerepéről a közösség életében, az alábbi idézetben olvashatunk:
„ A 19–20. században sok haranglábat állítottak fel olyan tanyai vagy falusi iskolák mellett, amelyekben rendszeresen miséztek. Állhattak a haranglábak magánosan is olyan kis falvakban és szálláscsoportokban, ahol nem volt se templom, se misézésre használt iskola.
Ahol nem volt templom vagy misézésre is használt iskola, ott a magában álló harangláb nagy szerepet kapott a népi vallásosság világában.” (Magyar Néprajzi Lexikon)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hobol
mna.unideb.hu/pdf/087szigetvar-sorhu.doc
https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_2003_11/?pg=294&layout=s&query=hobolban
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/216.html
http://erdeszetilapok.oszk.hu/01803/pdf/EPA01192_erdeszeti_lapok_2015-05_160.pdf
https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1971_11/?pg=131&layout=s&query=harang%C3%B6nt%C5%91k%20

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
288941
Feltöltve
2017.09.04. 13:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.04. 13:04

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
288945

288943

288942

288955
Feltöltve
2017.09.04. 13:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.04. 13:34

Adalék vagy máshol

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Árpád utca eleje ma.
Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
288940
Feltöltve
2017.09.04. 13:04
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.04. 13:04
Árpád utca eleje ma.

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Árpád utca ma. A kőkereszt a jobboldali villanyoszlop tájékán található
Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
288944
Feltöltve
2017.09.04. 13:04
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.04. 13:04
Árpád utca ma. A kőkereszt...Teljes szövegÁrpád utca ma. A kőkereszt a jobboldali villanyoszlop tájékán találhatóKevesebb szöveg

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Kis Hoboly térképrészlete a 19. századból
Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
288956
Forrás
http://mapire.eu/hu/map/cadastral/?layers=osm%2C43%2C44&bbox=1977058.0685388872%2C5782802.767743733%2C1979504.0534440128%2C5784078.310653241
Feltöltve
2017.09.04. 13:42
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.09.04. 13:42
Kis Hoboly térképrészlete...Teljes szövegKis Hoboly térképrészlete a 19. századbólKevesebb szöveg

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Kis-Hobol (ma Hobol) új harangja 2003-tól
Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
293172
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_2003_11/?pg=294&layout=s&query=hobolban
Évszám
2003
Feltöltve
2017.10.23. 07:52
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.10.23. 07:52
2003
Kis-Hobol (ma Hobol) új...Teljes szövegKis-Hobol (ma Hobol) új harangja 2003-tólKevesebb szöveg

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Az eredeti kis-hoboli haranglábhoz hasonlatos Szenna falumúzeumi harangláb
Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
294445
Forrás
http://static.panoramio.com/photos/large/25587927.jpg
Feltöltve
2017.11.03. 12:21
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.11.03. 12:21
Az eredeti kis-hoboli...Teljes szövegAz eredeti kis-hoboli haranglábhoz hasonlatos Szenna falumúzeumi haranglábKevesebb szöveg

"Kis-Hobol - kereszt" c. alkotás fotói

Kis-Hobol eredeti haranglábáról 2003-ban a hoboli temetőbe költözött harang.
Település
Hobol
Feltöltő
Azonosító
294446
Forrás
Költő Anita hoboli hitoktató küldeménye
Évszám
2003
Feltöltve
2017.11.03. 12:21
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.11.03. 12:21
2003
Kis-Hobol eredeti...Teljes szövegKis-Hobol eredeti haranglábáról 2003-ban a hoboli temetőbe költözött harang.Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.09.05. 20:31
A közösség publikálta kalaposlány "Kis-Hobol - kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.