Budapest, XVII. kerület, Szent Kereszt téren túl, Nemzetiségek tere

Budapest
XVII. kerület, Szent Kereszt téren túl, Nemzetiségek tere
A Városközpontnál lévő tér Tesco Express felőli, a templommal átellenes oldalán lévő részen.

Felállítás2016

Göröntsér Vera
2017.09.11. 10:04
Rákoskeresztúr Városközpontjának központját jelentő tere az idők során elvadult, gondozatlan lett, így a kerület elhatározta annak rendezését, egy többfunkciós tér kialakítását, amelyhez kérte a TÉR-KÖZ pályázati rendszerén keresztül a fővárostól igényelhető lehetséges támogatást is. Ennek egyik, az ott lakók számára negatív következménye volt a Merengő c. szobor áthelyezése (nyomon követhető a műlapján), másrészt az újonnan kiépített terület alkalmas közösségi együttlétek megrendezése. A tér, maga színvonalas, rendezett lett, több lett a zöldfelület, új térburkolat készült.

A terület középpontjában egy un. anamorfózis oszlop valósult meg (egybeépítve egy padrendszerrel.)
Az anamorfózis oszlopról: "egy művészettörténeti kifejezés, amely azokat a torzított képeket jelenti, amelyek csak egy bizonyos nézőpontból, vagy egy rájuk helyezett tükörtárgy segítségével válnak újra láthatóvá."
Itt Rákoskeresztúr emlékképeként egy olyan alkotás kapott helyet, ami az egykori utcaképet idézi fel, középpontban a katolikus templom 100 évvel ezelőtti állapotának tükörképével.
Az alkotás tehát több részből áll, egy krómacél palástból, a hátulsó nézetben egy olyan tárcsával, ami a keresztúrok (nevükben a keresztúr nevet viselő települések) elhelyezkedését mutatja, míg az előtérben a burkolaton a Szent Kereszt templom képe ismerhető fel. A grafikus betonfelület és az elhelyezett polírozott acélfelületen tükröződő kép áll össze egy valós képpé. Fontosnak tartom elmondani, hogy én ezt a képet jól láttam a tükröződő felületen, Nem állítom, hogy a fotók többségén sikerült is visszaadni.

Néhány részlet: az átadás pontos dátumát nem sikerült megtudni. Én idén áprilisban mentem el arra első alkalommal, az Ugray-szobor (Pieta) avatása után (innen az esti felvételek, amiket amúgy emlékeztetőnek szántam, magamnak). Másrészt úgy tűnik, a kitűzött határidő megcsúszhatott, mert 2016-ban (augusztus 19-20) újra Rákoskeresztúron szervezték meg a már hagyományossá váló "Keresztúr nevű települések" találkozóját (4. forrás), azonban a programok felsorolásában nem szerepel az oszlop átadása, ill. az újonnan elnevezett tér neve sem.

Az alkotó felkutatása nem volt könnyű. A dokumentációk cégneveket őriznek. Nagy segítségemre volt azonban Péter azonos című lapja (ld. kapcsolt műlap), ahol szerepel a tájépítész-tervező neve, míg a kapott és fellelt információk összevetéséből egyértelműen kiderül, hogy a "mögöttes cég" megegyezik, a vezető tervező vitathatatlanul Andaházy László.
Források:
http://www.rakosmente.hu/Libraries/Hirhozo_archivum_2016/hirhozo_2016_09.sflb.ashx
http://www.rakosmente.hu/Libraries/Hirhozo_archivum_2016/hirhozo_2016_10.sflb.ashx
(levélváltás az újság szerkesztőségével, pontosítás)
https://rakosvidek.hu/2016/08/04/itt-a-kereszturok-talalkozojanak-programkinalata/
http://epiteszforum.hu/nyomtatas/elet-a-teren (Gyula)
https://www.budapestdialog.hu/dialogs/nemzetisegek-tere-tobbfunkcios-ter-kialakitasa-rakoskereszturon
http://17.kerulet.ittlakunk.hu/utcak-terek/160811/epul-nemzetisegek-tere-37-milliobol

Cím alapján hasonló

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288837
Feltöltve
2017.09.03. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:21

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288829
Feltöltve
2017.09.03. 13:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:17

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288831
Feltöltve
2017.09.03. 13:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

288839
Feltöltve
2017.09.03. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO125

288830
Feltöltve
2017.09.03. 13:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:17

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288827
Feltöltve
2017.09.03. 13:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:16

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288826
Feltöltve
2017.09.03. 13:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

288828
Feltöltve
2017.09.03. 13:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:16

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288836
Feltöltve
2017.09.03. 13:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:20

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288842
Feltöltve
2017.09.03. 13:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:22

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288838
Feltöltve
2017.09.03. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:21

"Anamorfózis oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
288840
Feltöltve
2017.09.03. 13:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.03. 13:21
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.10.27. 15:28
Megérintettem az "Anamorfózis oszlop" alkotást
17.09.11. 10:04
Göröntsér Vera publikálta "Anamorfózis oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.