A Március 15. téren, a Fehérek Templomának oldalában áll.

Felállítás2006

Szabolcs Piroska
2008.12.14. 13:57
Horvát mészkőből készült, 350 cm, mészkő architektúra 480 cm,
lépcsős medencékkel, vízeséssel.
Göröntsér Vera
2013.06.08. 21:26
Vác város főterén, a Fehérek temploma a domonkos rendi szerzetesek számára épült – egyben rendház is. Nevét a szerzetesek fehér ruhájáról kapta.

Oldalhomlokzatánál látható Szent Hedvig alakja, egy lépcsőzetesen kialakított kút fölött.
Szent Hedvig (Nagy Lajos király lánya, lengyel királynő) mindössze 1997-ben avatták szentté, néhány év óta a Dunakanyar védőszentjét is tisztelik benne.

Az avatásról, ill. bővebb információk: http://estv.hu/news.php?extend.115=
Források:
http://vac.hu/index.php?page=nevezetesseg
http://www.katolikus.hu/szentek/0718.html
Dénes Ildikó
2017.01.13. 10:19
Áthelyezték a Szent Hedvig szobrot néhány méterre az eredeti helyétől 2016 októberben. És eltávolították a csobogót, mert beázott a templom fala.
http://www.vaci-naplo.hu/2016/10/uj-helyen-a-szent-hedvig-szobor-regi-helyre-kerul-a-nevsor/

Szabolcs Piroska készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
178500
Feltöltve
2014.09.04. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.04. 17:52

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
178495
Feltöltve
2014.09.04. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/640 • ISO100

178496
Feltöltve
2014.09.04. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/500 • ISO100

12239
Feltöltve
2008.12.14. 13:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Piroska 08.12.14. 13:29

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
12240
Feltöltve
2008.12.14. 13:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Piroska 08.12.14. 13:30

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
12241
Feltöltve
2008.12.14. 13:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Piroska 08.12.14. 13:31

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
205972
Feltöltve
2015.05.16. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ140/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.16. 22:08

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
205973
Feltöltve
2015.05.16. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

205975
Feltöltve
2015.05.16. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.16. 22:10

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Az ég madara épp megérkezik Szent Hedvighez.
Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
97331
Feltöltve
2011.10.19. 10:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ10/1 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.10.19. 10:58
Az ég madara épp megérkezik Szent Hedvighez.

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
146985
Feltöltve
2013.09.07. 16:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.07. 16:01

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
146986
Feltöltve
2013.09.07. 16:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.07. 16:02

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
146987
Feltöltve
2013.09.07. 16:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

146988
Feltöltve
2013.09.07. 16:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.09.07. 16:02

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
163775
Feltöltve
2014.04.26. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.26. 00:42

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
163776
Feltöltve
2014.04.26. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.26. 00:43

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
178497
Feltöltve
2014.09.04. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.04. 17:52

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
178498
Feltöltve
2014.09.04. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ110/10 • 1/400 • ISO100

178499

197872
Feltöltve
2015.03.07. 19:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.03.07. 19:43

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
12387
Feltöltve
2008.12.17. 22:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.12.17. 22:20

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
12388
Feltöltve
2008.12.17. 22:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.12.17. 22:22

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
12389
Feltöltve
2008.12.17. 22:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 08.12.17. 22:24

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
46897
Feltöltve
2010.03.20. 17:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.20. 17:50

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
130604
Feltöltve
2013.02.12. 00:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.12. 00:48

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
130605
Feltöltve
2013.02.12. 00:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.12. 00:48

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
227454
Feltöltve
2015.12.19. 17:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:22

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
227455
Feltöltve
2015.12.19. 17:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ80/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:22

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264265
Feltöltve
2017.01.13. 10:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.01.13. 10:21

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264264
Feltöltve
2017.01.13. 10:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/500 • ISO400

264263
Feltöltve
2017.01.13. 10:20

Dénes Ildikó 17.01.13. 10:20

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
280628
Feltöltve
2017.06.07. 14:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.07. 14:09

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
280629
Feltöltve
2017.06.07. 14:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.07. 14:09

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
347498
Feltöltve
2019.03.24. 13:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.24. 13:27

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
357941
Feltöltve
2019.05.30. 17:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/640 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.30. 17:28

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
357942
Feltöltve
2019.05.30. 17:28
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 71.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.30. 17:28

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
465808
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2021.11.02. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/150 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:43
2012. május

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537742
Feltöltve
2023.09.09. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:57

"Szent Hedvig" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537743
Feltöltve
2023.09.09. 08:57
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/800 • 8.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:57
Összesen 39 fotó

Műlap története

23.09.09. 08:57
2 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
23.05.20. 13:35
Megérintettem a "Szent Hedvig" alkotást
21.11.02. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
21.09.28. 21:29
A "Szent Hedvig" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.30. 17:28
2 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
19.05.02. 17:32
Megérintettem a "Szent Hedvig" alkotást
19.03.24. 13:27
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
17.06.18. 17:57
Megérintettem a "Szent Hedvig" alkotást
17.01.13. 10:21
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
17.01.13. 10:21
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
17.01.13. 10:20
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
16.06.24. 11:52
Megérintettem a "Szent Hedvig" alkotást
15.12.19. 17:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
15.12.19. 17:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
15.03.07. 19:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
14.09.04. 17:34
A "Szent Hedvig" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
14.04.26. 00:43
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
14.04.26. 00:42
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
13.02.12. 00:48

11.10.19. 10:58
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
10.03.20. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
08.12.17. 22:24
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
08.12.17. 22:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
08.12.17. 22:20
1 új fotót töltöttem a "Szent Hedvig" műlaphoz
08.12.14. 13:57
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Szent Hedvig" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.