Havas Sándor-emléktábla

Budapest, III. kerület, Szentendrei út 135-139.
Archív képek

Angol cím:Plaque of Sándor Havas

Budapest
III. kerület, Szentendrei út 135-139.
Az Aquincumi Múzeum régi főépületének falán, annak északi oszlopcsarnokában.

Felállítás1911. május

Kotál Henrik (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Múzeum területe
Fekete István
2017.08.15. 06:54
Gömöri Havas Sándor (1822-1894) a magyar királyi kereskedelmi minisztérium államtitkára, ügyvéd, köztisztviselő, régész, 1872-től a székesfővárosi Régészeti Szakbizottmány elnöke volt. Nagy érdemeket szerzett a budai hegyek szépítése és különösen az útvonalak megállapítása terén, sokat foglalkozott a magyar őstörténettel; kiemelten érdekelte az Óbuda melletti hajdani Fehéregyház és az ottani Boldog Szűz Máriáról elnevezett templom helye, amelyet a legenda szerint Árpád sírja fölé emeltek. Jelentős lépéseket tett a főváros területén előkerülő régészeti leletek elkallódásának megakadályozása érdekében. Kezdeményezte a „Budapest Régiségei” című évkönyv megjelentetését. Nevéhez fűződik az aquincumi polgári amfiteátrum és a polgárváros területén végzett feltárások megindítása, szervezése, s mint a kiküldött bizottság elnöke erélyes terjesztője és végrehajtója volt a kivitelezésnek. Szorgalmazta egy állandó kiállítás felállítását az aquincumi leletek bemutatására; részben az ő érdeme, hogy az Aquincumi Múzeum kiállító épülete 1894. május 10-én megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt

A gömöri Havas Sándor-féle emléktábla mintázására a székesfőváros eredetileg özv. Darás Sándornét (1877-1910) kérte fel, ő azonban korai halála miatt ezt a megbízatást már nem tudta teljesíteni. Az emléktábla elkészítését végül is Tóth István szobrászművész és Kotál Henrik műépítész vállalták magukra.

Az emléktábla-avatás pontos dátumát nem sikerült kideríteni. A hetente megjelenő Vasárnapi Ujság [58.évf. 22.sz.] 1911. május 28-i száma közölte a tábla fényképét a következő aláírással: „Gömöri Havas Sándor volt államtitkár kiváló archaeologus emléktáblája, melyet most lepleztek le az Aquincumi Múzeumon.” Ezek alapján feltételezem, hogy az avatásra a hónap második felében került sor.

A mára erősen megkopott, helyenként sérült márványtábla felújításra, a korrodált bronz portrédombormű pedig tisztításra szorul. Felirata:

GÖMÖRI HAVAS SÁNDOR
NYUG. ÁLLAMTITKÁR
FŐVÁROSI BIZOTTSÁGI TAG
1824-1894
A FŐVÁROS MULTJÁNAK
LELKES BARÁTJA
EZEN AQUINCUMI
ÁSATÁSOK KEZDEMÉNYEZŐJE
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Havas_S%C3%A1ndor_(%C3%A1llamtitk%C3%A1r)
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02999/pdf/VU_EPA00030_1911_22.pdf
http://www.mke.hu/lyka/10/038-048-kronika.htm
Angol leírás, sztori
Fekete István
2017.08.15. 06:54
Commemorative plaque to Sándor Gömöri Havas (1822-1894) Hungarian lawyer, politician and archaeologist, initiator of excavations in Aquincum. The bronze relief sculpted by István Tóth was affixed to the wall of the old main building of the Aquincum Museum in May 1911.



Cím alapján hasonló

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Az emléktábla
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287413
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2017.08.14. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:06
2015. március
Az emléktábla

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

A bronz portré-dombormű
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287415
Feltöltve
2017.08.14. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:07
A bronz portré-dombormű

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

A dombormű állapota
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287414
Feltöltve
2017.08.14. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:06
A dombormű állapota

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Márvány keret
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287416
Feltöltve
2017.08.14. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:07
Márvány keret

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Sérülés a márványon
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287417
Feltöltve
2017.08.14. 18:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:08
Sérülés a márványon

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Az emléktábla elhelyezése az árkádsor elején
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287418
Feltöltve
2017.08.14. 18:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:08
Az emléktábla elhelyezése az árkádsor elején

Archív fotók

"Havas Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Az emléktábla felavatásakor (Vasárnapi Ujság 58.évf. 22.sz.)
Alkotó
Tóth IstvánKotál Henrik (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
287419
Forrás
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02999/pdf/VU_EPA00030_1911_22.pdf
Feltöltve
2017.08.14. 18:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.08.14. 18:11
Archív felvétel
Az emléktábla felavatásakor (Vasárnapi Ujság 58.évf. 22.sz.)
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.08.15. 06:54
A közösség publikálta Fekete István "Havas Sándor-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.