Vásárhelyi Pál-emlékszobor

Szeged, Széchenyi tér 1.
További képek a Fotólistában

Szeged
Széchenyi tér 1.
Széchenyi tér keleti oldalán lévő parkjában

Felállítás1905. október 22.

Kozma János
2008.01.08. 00:00
Avatták 1905. október 22-én (Kovács Sebestyén Aladár műegyetemi tanár). Szoborcsoport. A talapzat mészkő, 7,5 m magas, a figurák bronzból vannak, kétszeres életnagyságúak.
„Vásárhelyi Pál szobra másodikként került a Széchenyi térre. Több város formált jogot a létesítendő emlékműre, Titel, Budapest, Szolnok és Szeged versengett. Lázár György polgármester és Fekete Márton ármentesítő társulati elnök érdeme, hogy végül Szegedre került a monumentum. Pályázatot hirdettek, Szécsi Antal, Kiss György és ifj. Mátrai Lajos meghívásával. Ekkor még több helyszín is számításba volt véve az emlékmű helyéül, a Stefánián lévő várrom, a Széchenyi tér, az újszegedi oldal, a Tisza-part. Végül a központi helyen lévő Széchenyi tér mellett döntöttek. 1903 márciusában Szécsi Antal tervét fogadták el.
A terv vonzó látványosságot kínált: 'Vásárhelyi Pált egy védgát tetején ábrázolja, amint parancsolóan mutatva a védelem dolgában intézkedik A szobor aljában a vízvédelem eszközei, a mentőcsónak felszereléssel, kubikos ásóval és talicskával, lábánál csákánnyal, míg a szobor másik oldalán a vízvédelem és a családi boldogság szimbóluma, a gyermekét békésen szoptató anya, a búzakéve, stb látható…'- írta a korabeli tudósító. 1904. június 15-én Szécsi Antal váratlanul meghalt. A szoborbizottság októberben ifj. Mátrai Lajos bízta meg az agyagmodell befejezésével és a szobor további munkálataival.

Mátrai a figyelemre méltó mellékalakok megmintázásával, heti száz koronáért tehetséges tanítványát, Pásztor Jánost bízta meg. A bronzfigurák érzékletes felületi szépséget, meglepő részletgazdagságot mutatnak, ez az azóta köztéri szobroknál már alig alkalmazott viaszveszejtéses öntési technikának köszönhető.” lásd: Áldást hozó és romboló Tisza http://www.kozterkep.hu/~/315/_aldast_hozo_es_rombolo_tisza_szobor_szeged_pasztor_janos_1934.html?l&nr=1
Az avatóünnepségen az emlékművet Lázár György polgármester vette át, ahol jelen volt két lánya is. Vásárhelyi alakja sokatmondó jelképiséget hordozott, mely az avatóbeszédben is elhangzott: „Nem volt éppen szükséges Vásárhelyi Pál emlékének arra, hogy szoborral megörökítessék. Meg van az ő emléke örökítve Magyarország közgazdaságának történetében, meg van örökítve azon százezrek soha nem múló emlékezetében, kik hazai folyóinkon a forgalom áldásait élvezik, s az ármentesítés zseniális koncepciója által mentesített rengeteg területeket szántják, vetik…”
Forrás: Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái (Szeged,1993)37-38 őldal
Források:
http://szeged.hu/kultura/szeged-szobrai/6672-a-tipikus-kozteri-szobor-vasarhelyi-pal-emlekmuve.html
http://www.epa.oszk.hu/01000/01059/00051/pdf/1906_06_261.pdf
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trai_Lajos,_ifj.
NofreT
2010.05.28. 21:57
Két Mátrai Lajos nevű szobrász van a listában, az alábbiak szerint az apa a mester, a fia (ifj) a segítsége volt a Vásárhelyi szobor elkészítésében..

Lyka Károly folyóirata így említi (1905):
'Szegeden okt. 22-ikén avatták fel ünnepélyesen Vásárhelyi Pál szobrát, amelyet Mátrai Lajos készített.'
http://epa.oszk.hu/00000/00009/00024/409-424-kronika.htm#7

Majd egy későbbi számban (1907):
'(Meghalt 1906. október 15-én.) Művei közül a következőket említjük : Izsó Miklós szobra, Károli Gáspár göntzi szobra (mindkettőt pályázat útján nyerte), a győri Kisfaludy-szobor, a soproni Széchenyi István-szobor, Schveidel József szobra Zomborban, Fontaine Lumineuse a millenniumi kiállításon, Vásárhelyi Pál szobra Szegeden. (E két utóbbit már fiának, ifj. Mátrai Lajosnak segédkezésével mintázta.) '
http://www.mke.hu/lyka/06/127-144-kronika.htm

Érdekesség, hogy a két wikipédiás lap nincs szinkronban. (Itt pedig az 'egyéb infók' alatt az idősebb Mátrai adatlapjához vezet a link, az alkotónak az ifjabb van jelölve.)
NofreT
2010.05.30. 10:16
A két wiki-s lap különbsége a szobrot illetően:
'A szoborbizottság ifj. Mátrai Lajost bízta meg a munka befejezésével. A 30. évében járó művész, a mérnökzsenit idéző szobrával az egyik leghatásosabb szoborral díszítette Szeged városát.' http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trai_Lajos,_ifj.

tehát egyértelműen az ifjabb-nak tulajdonítja, míg a másik:
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trai_Lajos_Gy%C3%B6rgy
'Számos alkotása közül nagyobb művei Károli Gáspár, Izsó Miklós, Kisfaludy Károly, Széchenyi István, Schweidel József, Vásárhelyi Pál szobra - két utóbbit Lajos fiával közösen készítette.'
leírja, hogy az idősebb kezdte a munkát, és fia, az ifjabb segített neki.

Ez utóbbit alátámasztja a korábban belinkelt korabeli nyomtatott anyag : Lyka Károly Művészet folyóirata.

Ezek alapján a valóság ez lehetett:
Mátrai Lajos (György) (sz:1850.) készítette a szobrot, és a fia, ifj. Mátrai Lajos (sz: 1875.) segített neki.

Ez az ellentmondás a Wikipedia lapoknál, és a fentiek alapján itt téves adat, ha az ifjabbhoz van kötve.

Kozma János műlapja

Cím alapján hasonló

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
1507
Feltöltve
2008.01.08.

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 08.01.08.

1650

1651

1652

1668

2037

2038

2039

2040

2041

2042

2257

2258

14387
Feltöltve
2009.03.02. 14:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.03.02. 14:56

14388

14389
Feltöltve
2009.03.02. 14:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.03.02. 14:57

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
153456
Feltöltve
2013.12.10. 03:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.10. 03:29

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
153455
Feltöltve
2013.12.10. 03:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.10. 03:28

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
153454
Feltöltve
2013.12.10. 03:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.10. 03:27

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
153453
Feltöltve
2013.12.10. 03:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.10. 03:27

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
153452
Feltöltve
2013.12.10. 03:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.12.10. 03:26

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189397
Feltöltve
2014.12.04. 23:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.04. 23:43

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
317173
Feltöltve
2018.07.08. 12:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.07.08. 12:04

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
427002
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2020.12.18. 06:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/100 • 18.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.12.18. 06:11
2020. május

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516483
Feltöltve
2023.02.13. 15:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/500 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 15:08

Archív fotók

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
67842
Feltöltve
2010.10.03. 13:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.10.03. 13:29
Archív felvétel
Képeslap.

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

60-as évek
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
124589
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2012.11.14. 15:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.14. 15:40
Archív felvétel
60-as évek

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

Mozaik képeslap.
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
125625
Feltöltve
2012.11.26. 11:15
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.11.26. 11:15
Archív felvétel
Mozaik képeslap.

"Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. alkotás fotói

1908
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
214954
Forrás
FORTEPAN 865344 orig: Schmidt Albin
Évszám
1908
Feltöltve
2015.08.16. 17:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 17:52
1908, Archív felvétel
1908
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.11.30. 14:44
Megérintettem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" alkotást
23.02.13. 15:08
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
20.12.18. 06:11
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
18.07.08. 12:04
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
18.03.22. 19:45
A "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.01.10. 21:18
A "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.16. 17:52
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
14.12.04. 23:43
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
13.12.10. 03:29
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
13.12.10. 03:28
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
13.12.10. 03:27

13.12.10. 03:26
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
13.03.01. 13:18
A "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.26. 11:15
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
12.11.14. 15:40
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
10.10.03. 13:29
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
09.03.02. 14:57
1 új fotót töltöttem a "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" műlaphoz
09.03.02. 14:56

08.01.08.
Kozma János publikálta "Vásárhelyi Pál-emlékszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.