Történelmi vízmérce

Szolnok, Tiszaparti sétány
További képek a Fotólistában

Szolnok
Tiszaparti sétány
Szolnok, Tiszaparti sétánynak a Sóház utcánál, a Tisza ártérre levezető...Teljes szövegSzolnok, Tiszaparti sétánynak a Sóház utcánál, a Tisza ártérre levezető lejtő aljánál, az árvízvédelmi támfalon.Kevesebb szöveg

Felállítás2017. május 11.

Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)

kalaposlány
2017.08.07. 14:29
2014. július 25.-én átadták a szolnoki árvízvédelmi beruházást a Tisza parti sétánynak azon részén, ahol a régi támfal volt.
A Kötiviép B’ Kft. vezette Tiszavirág Konzorcium 2012. szeptemberben kezdte a kivitelezést.
A projektgazda KÖTIVIZIG és a kivitelező nem csak a biztonságra fordított kiemelt figyelmet, hanem az esztétikumra is. Látványelemek is helyet kaptak a támfalban, melynek vízoldali részén elhelyeztek egy úgynevezett emlék-vízmércét, amelyen feltüntették az elmúlt 184 év legmagasabb árvizeit.

Lovas Attila, vízügyi igazgató avatta fel 2017. május 11.-én az emlék-vízmérce mellé kihelyezett emléktáblákkal együttesen kialakított, Történelmi vízmérce elnevezésű emléket. Az avatáson Lovas Attila elmondta, hogy mindegyik vízcsepp egy-egy dátumot, információt, egy-egy nehéz esztendőt takar és egyben a vízügyi szakemberek kemény helytállására is emlékeztet.

A vízcseppeken megjelenített évszámok, események és árvízi vízszintek a következők:
1876 Víz alatt a Nagykunság 755 cm
1879 Szeged pusztulása 763 cm
1888 A legnagyobb 818 cm
1895 Millenniumi árvíz 827 cm
1919 Szegény embert a víz is húzza 884 cm
1932 Az első szolnoki támfal 894 cm
1970 A száznapos árvíz 909 cm
1999 Az évszázad árvize 974 cm
2000 Az évezred árvize 1041 cm
2006 A töltés csúszások 1013 cm
2010 Az első tározó nyitása 954 cm
Források:
https://www.facebook.com/panelszolnok/photos/pcb.1574293682583357/1574291922583533/?type=3&theater
http://www.keop7211.komplextiszato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=62:atadtak-szolnok-legnagyobb-arvizvedelmi-beruhazasat&catid=4:koezvelemeny-kutatas&Itemid=15

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Történelmi vízmérce" c. alkotás fotói

Az emlék vízmérce emléktáblákkal
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286836
Feltöltve
2017.08.06. 16:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.08.06. 16:27
Az emlék vízmérce emléktáblákkal

"Történelmi vízmérce" c. alkotás fotói

ATörténelmi vízmérce
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286830
Feltöltve
2017.08.06. 16:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.08.06. 16:25
ATörténelmi vízmérce

"Történelmi vízmérce" c. alkotás fotói

Történelmi vízmérce részlete
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286829

A Történelmi vízmérce környezete

286832

Az emlék ajánlása a város polgármestere és a vízügyi igazgató által.

286833

286826
Évszám
2000

2006 A töltéscsúszások árvize 1013 cm
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286827
Évszám
2006

2010 Az első tározónyitás 954 cm
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286828
Évszám
2010

1895 Milleniumi árvíz 827 cm
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286825

286834

286835

419194
Feltöltve
2020.10.08. 13:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.08. 13:43

Adalék vagy máshol

"Történelmi vízmérce" c. alkotás fotói

Lovas Attila vízügyi igazgató felavatja a Történelmi vízmércét
Alkotó
Tiszavirág Konzorcium (kivitelező, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
286837
Forrás
https://www.facebook.com/panelszolnok/photos/pcb.1574293682583357/1574292005916858/?type=3&theater
Feltöltve
2017.08.06. 16:32
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.08.06. 16:32
Lovas Attila vízügyi...Teljes szövegLovas Attila vízügyi igazgató felavatja a Történelmi vízmércétKevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.08.20. 17:49
Megérintettem a "Történelmi vízmérce" alkotást
22.08.20. 17:48
Megérintettem a "Történelmi vízmérce" alkotást
20.10.08. 13:43
1 új fotót töltöttem a "Történelmi vízmérce" műlaphoz
20.07.04. 20:40
Megérintettem a "Történelmi vízmérce" alkotást
17.08.07. 14:29
A közösség publikálta kalaposlány "Történelmi vízmérce" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.