Nepomuki Szent János


Angol cím:Saint John of Nepomuk

Tömörd
Fő utca
A Chernel kastély parkjában

Felállítás1721

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Orbán Róbert
2017.08.05. 20:25
A tömördi régi Chernel kastélyban egy ideje senki sem lakik. A több mint négy hektáros park elvadult növényzete alatt barokk szobrok rejtőznek. A községet bemutató ismertetők ezeket a szobrokat ritkán említik meg.
Azt, hogy mikor kerültek ide és ki készítette őket, csak művészettörténeti és levéltári kutatás pontosíthatná.
A műlap gazdája néhány olyan körülményre tudja felhívni a figyelmet, amely esetleg egy kicsit közelebb vihet a megoldáshoz.

A Nepomuki Szent Jánost és a Páduai Szent Antalt ábrázoló szobrok talapzatán az 1721-es évszám olvasható. A jelenlegi kastélyt 1809-ben a Chernel család építette. 1770-től a XX. század első feléig ők voltak a tulajdonosok. A tömördi Chernelek reformátusok voltak, a református egyházban különféle tisztségeket is betöltöttek. Kizárt, hogy a "katolikus témájú" alkotások az ő idejükben kerültek volna a parkba. Tehát a szobrok - lehet,hogy nem pontosan a mostani helyükön - , valószínűleg már korábban is itt voltak.

A mostani kastély elődjét valószínűleg az Alsó-Ausztriából származó Ponz von Engelshofen család építtette. A szobrok közül legalább kettő az ő idejükben készült. Tömörd tőlük a felsőbüki Nagy családhoz került. Ők a közeli Felsőbükön a kastélyuk építésekor (1696) több művészt is foglalkoztattak, így többek között Pietro Antonio Conti luganoi születésű szobrászt és stukkátort, Eisenkölbl Lőrinc és Johann Unger (Unger János) soproni szobrászokat. Conti 1717-ben meghalt, de Eisenkölbl és Unger 1721-ben is "aktív" volt. Valószínű, hogy a tömördi szobrok készítői is ebből a körből kerültek ki.

Ui.: A parkot 2020-ban kitisztították, rendbe tették, elkezdték a kastély felújítását is.
Források:
Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon - Vas megye kastélyai és kúriái (Bük, Tömörd), Budapest, 2004
Dominkovits Péter: A Chernel család tömördi birtokszerzése , Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1994 - https://library.hungaricana.hu/hu/view/VASM_Vhk_1994/?pg=177&layout=s



Kapcsolódó
Pietà
Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd
Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286777
Feltöltve
2017.08.05. 14:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 14:36
Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd
Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286778
Feltöltve
2017.08.05. 14:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 14:38
Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd
Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286779
Feltöltve
2017.08.05. 14:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/58 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 14:45
Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286780
Feltöltve
2017.08.05. 14:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 14:53

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd
Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286781
Feltöltve
2017.08.05. 17:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ470/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 17:13
Nepomuki Szent János (1721) - Tömörd

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286784
Feltöltve
2017.08.05. 17:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 17:52

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286797
Feltöltve
2017.08.05. 22:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/85 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 22:31

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
286799
Feltöltve
2017.08.05. 22:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.05. 22:42

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
350597
Feltöltve
2019.04.12. 14:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.04.12. 14:08

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
404818
Feltöltve
2020.05.30. 13:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.30. 13:10

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
404819
Feltöltve
2020.05.30. 13:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.30. 13:10

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
436083
Feltöltve
2021.03.11. 20:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 6.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.03.11. 20:54

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Tömörd
Feltöltő
Azonosító
404820
Feltöltve
2020.05.30. 13:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/160 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.30. 13:11
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.03.11. 20:54
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
20.05.30. 13:11
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
20.05.30. 13:10
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
20.05.30. 13:10
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
17.08.05. 20:25
Orbán Róbert publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.