Budapest, VIII. kerület, Baross utca

A Muzsikus cigányok parkja egyik belső sztéléjén.

Felállítás2017. április 7.

Göröntsér Vera
2017.08.04. 18:31
A kezdeményezés, hogy a Józsefvárosban emléket állítsanak a kiemelkedő művészetükről ismert cigány muzsikusoknak, 2013-ban indult. Akkor hozták létre a Muzsikus cigányok parkját és a felállított sztélékre nyolc ismert muzsikus domborművét helyezték el. Egy év elteltével a megörökített zenészek sora újabb két emlékkel bővült, amit én sajnos kb. fél év elteltével tudtam csak követni. Azóta fél szemmel követem az esetleges előrelépést, de kis csalódással vettem tudomásul, a folyamat mintha leállt volna. A furcsa az, hogy a Hajléktalan Jézus szobrának felszentelése idején külön kerestem a híreket, mivel annak (egy napos) helye igen közel van a parkhoz, de nem találtam. Tévedés volt, amit most korrigálok.

Az újonnan elhelyezett két emléktábla közös, de szomorú kapcsolatát adja, hogy mindkét zenész a park avatását követő évben hunyt el. A megemlékezés viszont gyorsnak mondható.

Buffó Rigó János (1949-2014) domborművét a két Járóka táblája között helyezték el. A felirat szerint: "A magyar köztársasági arany érdemrkereszttel kit üntetett prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, a felnövekvő cigányzenész fiatalok mestere, aki sokszínű zenei kultúrával rendelkezett."
Mindez számokban a forrás cikkben leírtak szerint: "1992-től lett a 100 Tagú Cigányzenekar prímása, majd 1994-től főtitkára. 1997-től az együttes művészeti vezetője, majd 2005. december 12-től az elnöke volt haláláig."

Róla kicsit bővebben a visszaemlékezésben (nekrológ): Eltörött egy hegedű http://www.breuerpress.com/2014/04/27/eltorott-egy-hegedu/
Források:
http://jozsefvaros.hu/hir/4638/Ujabb_ciganyprimasoknak_allitottak_domborm%C5%B1vet_a_Muzsikus_ciganyok_parkjaban/

Kapcsolódó
Boros Lajos
Tagi gyűjteményben
Muzsikus cigányok parkja

Cím alapján hasonló

"Buffó Rigó János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
286717
Feltöltve
2017.08.04. 14:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.04. 14:33

"Buffó Rigó János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
286719
Feltöltve
2017.08.04. 14:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

286722
Feltöltve
2017.08.04. 14:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.04. 14:34

"Buffó Rigó János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
286721
Feltöltve
2017.08.04. 14:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

286720

286724
Feltöltve
2017.08.04. 14:35

Göröntsér Vera 17.08.04. 14:35

"Buffó Rigó János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
286718

286725
Feltöltve
2017.08.04. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.04. 14:35

"Buffó Rigó János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
286723
Feltöltve
2017.08.04. 14:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.04. 14:34
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.01.21. 09:47
A "Buffó Rigó János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.20. 09:35
Megérintettem a "Buffó Rigó János" alkotást
17.11.04. 14:51
Megérintettem a "Buffó Rigó János" alkotást
17.08.04. 18:31
Göröntsér Vera publikálta "Buffó Rigó János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.