Borbáth Károly mellszobra

Vargyas (Vârghiş), Főút

A Borbáth Károly általános iskola udvarán a Főút felől

Felállítás2012. szeptember 15.

Sántha Imre Géza
2017.08.02. 22:49
Az erdővidéki nagyközség Vargyas jeles szülöttjének Dr. Borbáth Károly (1931-1980) történésznek, tanárnak állít emléket e mellszobor a róla elnevezett általános iskola udvarán. Ez az emlék felhívja a figyelmet egy olyan kiváló tudós-jellegű személyiségre akinek halála után, a Ceausescu-diktatúra bizonyos kényszereinek következtében emlékezete megcsorbult, részben feledésbe merült. Őt már fiatal történészként a középkor története foglalkoztatta, kandidátusi értekezését a székely faluközösségekről írta. Oroszországban, azaz akkor a Szovjetunióban tehetett tanulmányútat, sőt az ország számos tartományába eljuthatott, kutatta a magyar őshaza kérdéseit, az ott élő rokonnépek multját és jelenkorát.
1958-ban a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem adjunktusa lett, kiváló szaktudása és lelkiismeretes pedagógiai tevékenysége ellenére 1968-ban Nagyenyedre helyezték, a Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárának igazgatói tisztségével bízták meg. Népszerűsége és következetes igazságszeretete miatt nem maradhatott ott sokáig, 1973-ban a kinevezték a torockószentgyörgyi iskola történelemtanárának, de már a következő évtől szülőfaluja növendékeinek oktathatta a történelmet. A folyamatos zaklatások, a hányatott életmód tragikus hirtelenséggel törte derékba páratlan életpályáját, 1980 tavaszán gyanús körülmények között hunyt el szülőfalujában. Történész kollégája Egyed Ákos így emlékezett róla: „Következetesen kitartott a magyar nemzeti történetírás mellett, kompromisszumokat nem volt hajlandó tenni ebben. És ez alapvető jellemvonása volt az Ő történészi magatartásának. Emléke ezért is kegyeletes a magyar történészi szakma számára.”
Források:
Hecser László: Szobor Borbáth Károlynak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 6502 szám. 2012 január 30.
http://www.3szek.ro/load/cikk/79879/35_eve_hunyt_el_dr_borbath_karoly
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/52989/iskolakezdes_szoboravatoval
https://www.youtube.com/watch?v=MMGhlAeyMwQ

Cím alapján hasonló

"Borbáth Károly mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vargyas (Vârghiş)
Feltöltő
Azonosító
286507
Feltöltve
2017.08.02. 20:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.08.02. 20:05

"Borbáth Károly mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vargyas (Vârghiş)
Feltöltő
Azonosító
286508
Feltöltve
2017.08.02. 20:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/210 • ISO100

286510
Feltöltve
2017.08.02. 20:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.08.02. 20:07

"Borbáth Károly mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vargyas (Vârghiş)
Feltöltő
Azonosító
286511
Feltöltve
2017.08.02. 20:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.08.02. 20:07

"Borbáth Károly mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vargyas (Vârghiş)
Feltöltő
Azonosító
286512
Feltöltve
2017.08.02. 20:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.08.02. 20:13

"Borbáth Károly mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vargyas (Vârghiş)
Feltöltő
Azonosító
286513
Feltöltve
2017.08.02. 20:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ560/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.08.02. 20:14
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.10.28. 08:21
Megérintettem a "Borbáth Károly mellszobra" alkotást
17.08.02. 22:53
A "Borbáth Károly mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.02. 22:49
Sántha Imre Géza publikálta "Borbáth Károly mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.