Fonyód, Ady Endre utca 61.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szobor a fonyódi halászok és a Halásztelep emlékére

Fonyód
Ady Endre utca 61.
A fonyódi LIDL áruház parkolója.

Felállítás2017. július 14.

kalaposlány
2017.08.01. 08:25
A fonyódi LIDL áruház parkolójában egy halászmester szobra fogadott bennünket 2017. júliusi nyaralásunk alkalmával.

A szobor a fonyódi halászoknak és a Halásztelepnek állít emléket. Helyéül a LIDL parkolót választotta ki a fonyódi önkormányzat, a parkolót, melynek helyén korábban a fonyódi Halásztelep működött. A szobor avatása 2017 július 14.-én történt meg.

Idézek Hídvégi József polgármester facebook oldalán tett bejegyzéséból: "A régmúltat felidézve szokás településünket kis halászfaluként emlegetni.
Elmúlt 230 év, és Fonyód megváltozott, de ragaszkodunk múltjának meghatározó emlékeihez.
Az egykori halásztelep közelében egy olyan helyet létesítettünk, amely arra inti az itt járót, hogy álljon meg egy pillanatra, s idézze meg az egykori fonyódi halászok emlékét."

Az alkotó nevét egyenlőre nem sikerült megtalálnom, de az önkormányzat felé már lépéseket tettem.(Ezt a következőkben kiegészítem)

Megkeresésemre Varga István helytörténész segítséget nyújtott. Tőle származik az alkotó neve, Demeter István szobrász. Megküldte továbbá Demeter István szobrász honlapjának elérhetőségét, és a szobor avatásán elhangzott, a következőkben idézett polgármesteri beszédet is, mely szép összefoglalója a fonyódi halásztelep történetének.

"A fonyódiak életében évszázadok óta meghatározó volt a halászat. Az első uradalmi halász, akit név szerint ismerünk Menyhárt Pál volt, ő a feleségével 1787-ben már Fonyódon élt. Lehetne sorolni még az ezt követő évtizedekből a fonyódi halászokat, hiszen jelentős számú uradalmi cselédnek és családjának jelentette a megélhetését a Balaton halászata.

Fonyódon a 19. század elején nagyobb szabású, szervezettebb halászatról nem tudunk, még az uraság részéről sem. Később a fonyódi halászok aránylag nagy száma azt mutatja, hogy a halászat jövedelmező foglalkozás volt, hiszen sok cseléd, uradalmi szolgáló, béres választotta régi munkája helyett. Magasabb megélhetési színvonalat, szabadabb életet jelentett, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a halászok ugyanúgy nincstelen szegény emberek voltak, mint a cselédek.

Az első ismert fonyódi halászbérlőkről egy 1843-ban Inkey József földbirtokos fonyódi uradalmában keletkezett szerződés tudósít, amely szerint bérbe adta Bekk Salamonnak és fiának a fonyódi Balatonban és a bozótban a halászati jogot. Ehhez járt halászlakás pincével, jégveremmel, istállóval. Mindezért meghatározott mennyiségű fogas halat kellett ingyen adnia a földesúrnak – természetesen a bérleti díjon felül.
A leghíresebb fonyódi halászbérlő Rosenberger Mihály volt, aki az 1850-es évektől bérelte az itteni vizeket. Egy 1873-as híradásból tudjuk, hogy a bécsi világkiállításra két hatalmas élő fogast küldött üvegszekrényben, amelyek aztán díjat is nyertek. Rosenberger annak idején két krajcárért bérelte a halászterület holdját. Három halászbandát tartott, ezek egyenként kilenc emberből álltak. A bandák tagjai a Fonyód hegyi szőlőművesekből kerültek ki, akik így a halászat révén biztos fizetéshez jutottak. A halakat jégveremben tárolták, illetve sózott halként szállították a Déli Vasúton a Pestre.

A fonyódi Halásztelep a század elején épült a Keleti Bozótcsatorna melletti telken, amelyet a Balatoni Halászati Rt. 1900-ban vett Basch Fülöptől, a fonyódi puszta akkori birtokosától.
Első felügyelője Reé István volt, utóda 1914-ben Schrey Ede, akitől fia, Elemér örökölte a felügyelőséget az 1930-as évek elején.
A fonyódi halásztelepen három hosszú épület, hatalmas, náddal fedett jégvermek álltak a múlt század eleje óta 2008 tavaszáig. A halászzsákmányt a keleti bozótcsatornába bevontatott bárkákból az első nagy épületben osztályozták, illetve csomagolták kosarakba, s úgy szállították a megrendelőkhöz. A maradék halat a helyszínen kettéhasítva besózták, és szárított halként továbbították.

A régmúltat felidézve szokás Fonyódot kis halászfaluként emlegetni.
Elmúlt 230 év, és Fonyód megváltozott, de ragaszkodunk múltjának meghatározó emlékeihez. Tiszteljük az eltelt évszázadok felemelő történéseit. Ennek is köszönhető, hogy városunk önkormányzata – elismerve azon fonyódiakat, akik az elmúlt évtizedekben kemény, embert próbáló munkát kifejtve csónakkal, hajóval járták és halászták a Balatont - 2009-ben Fonyód Polgáraiért díjat adományozott a Fonyódi Halásztelep egykori dolgozóinak.

Itt pedig, az egykori halásztelep közelében pedig egy olyan helyet létesítettünk, amely arra inti az itt járót, hogy álljon meg egy pillanatra, s idézze meg az egykori fonyódi halászok emlékét"

Már korábban is észleltem, de most egyik közösségi társunkkal való konzultálás után újra nekifogtam a keresésnek, és megtaláltam, hogy ennek a szoborrnak a helyén, korábban is volt egy halász szobor, melyről egy 2013. évi bejegyzés tanúskodik a fonyodert.hu oldalon. Nem sikerült egyenlőre nyomára jutnom, hogy mi lett ezzel a korábbi szoborral. Most betettem fotóját az archív képek közé.
Források:
https://www.facebook.com/hidvegi.fonyod/photos/a.1717565595155559.1073741828.1714091782169607/1926475690931214/?type=3&theater
http://mek.oszk.hu/13400/13485/13485.pdf
levélváltás Varga István fonyódi helytörténésszel
http://szobraszisti.hupont.hu/4/bemutatkozas
http://fonyodert.hu/2013/04/

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Halász szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
286409
Feltöltve
2017.07.31. 15:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.07.31. 15:42

"Halász szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
286410

286411

286416

286418

286417

286414

286413

286408

Archív fotók

"Halász szobor" c. alkotás fotói

Fonyód, halászok hazatérése 1904.
Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
286420
Forrás
http://mek.oszk.hu/13400/13485/13485.pdf
Évszám
1904
Feltöltve
2017.07.31. 15:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.07.31. 15:52
1904, Archív felvétel
Fonyód, halászok hazatérése 1904.

"Halász szobor" c. alkotás fotói

A korábi halász szobor 2013. évi fotón.
Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
286682
Forrás
http://fonyodert.hu/wp-content/uploads/2013/04/munka-20130429-006.jpg
Fotózva
2013. április
Évszám
2013
Feltöltve
2017.08.04. 04:20
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX AW100
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.08.04. 04:20
2013. április
A korábi halász szobor 2013. évi fotón.

Adalék vagy máshol

"Halász szobor" c. alkotás fotói

A fonyódi halászat szobrának avatása
Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
286419
Forrás
https://www.facebook.com/hidvegi.fonyod/photos/a.1717565595155559.1073741828.1714091782169607/1926475690931214/?type=3&theater
Feltöltve
2017.07.31. 15:47
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.07.31. 15:47
A fonyódi halászat szobrának avatása
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.08.20. 10:48
A "Halász szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.01. 08:25
A közösség publikálta kalaposlány "Halász szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.