Budapest, XIII. kerület, Népfürdő utca

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Műugrás

Budapest
XIII. kerület, Népfürdő utca
A Duna Arénához tartozó, volt Dagály strand Árpád-híd felőli beléptetőt követő részén.

Elbontás2017. augusztus 31.
Avatás2017. július 14.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.07.15. 11:16
Legyünk naprakészek!
A vizes világbajnokságra készült "egyedi alkotások" az ünnepélyes megnyitó előtt megjelentek annak helyszíneinél. Így a Duna Aréna mellett három.
A Szőke Gábor Miklós által készített, vízzel kapcsolatos, az esemény hat versenyszámát megjelenítő állat-szobrokat láthattuk már a FINA bajnokság beharangozó filmjében is. Persze, a film technikája óriási előnyöket rejteget, az állatfigurák animálása – összevetve az adott figura által szimbolizált sportág jeleneteivel – igen kifejező képet mutat (beágyazva az első forrás cikkében látható).

A tény az, a világbajnokság színhelyei igen szigorú ellenőrzés és védelem alatt állnak. Ahhoz, hogy megközelítsem a Duna Aréna "mellett" elhelyezett három alkotást, elég sokat kellett gyalogolni. Mindenhol kordonok, a beléptetés átvilágítással történik és persze kizárólag jeggyel, ill. külön engedéllyel. Az alkotások viszont a zárt területen belül kaptak helyet, vagyis csak fentiek valamelyikének birtokában közelíthetők meg igazán.
Szomorú szívvel, kizárólag a zoom-technikára támaszkodva, távolról tudtam csak képeket készíteni.

A műugrást képviselő delfin ezüstös fényű elemekből épül fel. Végülis így, távolról is szimpatikus jószág... itt szárazom. A filmben jól látható a sportág, a világbajnokság impozáns versenyága.
Források:
http://www.nlcafe.hu/vizes_vb/20170714/fina-2017-vizes-vb-rekord/
http://index.hu/sport/2017/fina_vizesvb_budapest/2017/07/14/vizes_vb_szobrok_bemutato/

Kapcsolódó
Kékbálna
Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
2017-es vizes vb szobrai

Cím alapján hasonló

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284839
Feltöltve
2017.07.15. 09:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.15. 09:59

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284840
Feltöltve
2017.07.15. 09:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO500

284841
Feltöltve
2017.07.15. 09:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

284844
Feltöltve
2017.07.15. 10:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO500

Göröntsér Vera 17.07.15. 10:02

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284842
Feltöltve
2017.07.15. 09:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.15. 09:59

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284843
Feltöltve
2017.07.15. 10:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.15. 10:02

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284845
Feltöltve
2017.07.15. 10:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.15. 10:02

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284846
Feltöltve
2017.07.15. 10:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.15. 10:04

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285921
Feltöltve
2017.07.25. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.25. 21:46

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285922
Feltöltve
2017.07.25. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.25. 21:46

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285923
Feltöltve
2017.07.25. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.25. 21:47

"Delfin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
285924
Feltöltve
2017.07.25. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.25. 21:47
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.07.15. 11:16
Göröntsér Vera publikálta "Delfin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.