Patapoklosi, Rákóczi utca 45.

Patapoklosi
Rákóczi utca 45.
A Rákóczi utca nyugati széléhez közel áll, a közparkban.

Felállítás1999

Keszthelyi Sándor
2017.07.31. 05:58
Patapoklosi 1950-ben jött létre, amikor a korábbi Pata és Poklosi településeket egyesítették. A keletre fekvő Pata és a nyugatabbra lévő Poklosi a mai napig sem épült össze, közöttük egy széles patakvölgy húzódik.

A Pata falurészben van a község Polgármesteri Hivatala. Ettől északra egy nagy közpark terül el. A füves területen egymástól nagy távolságra van: Árpád fejedelem szobra, Zrínyi Miklós szobra, Petőfi Sándor szobra és egy kopjafa.

Petőfi szobra a park legkeletibb részén van, közel a faluba bevezető Rákóczi utcához.

Az utcáról kis betonlépcső, azután az árok feletti kis fahíd, majd egy kavicsolt járda vezet a szoborig. Egy nyolcszög keresztmetszetű tartópillér tetején van a szobor. Az utca, azaz kelet felé tekint az arca. A mellszobor kis hegyes szakállal és kihajtott inggallérral ábrázolja a költőt.

Sem a mellszobor, sem a pillér kőanyagán nincs évszám vagy alkotói jelzés. Sőt az, sincs odaírva, hogy a szobor kit ábrázol. Természetesen rá lehet ismerni Petőfi Sándorra. Az Artportal közli, hogy ez Vanyúr István alkotása, mert a szobrásznál ez olvasható: "Petőfi Sándor (márvány, 1999, Patapoklosi)".

Petőfi Sándor 1849-ben halt meg. Ennek 150-dik évfordulója volt 1999-ben, így az alkotás évfordulós.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Patapoklosi
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/vanyur-istvan-2070

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284783
Feltöltve
2017.07.14. 08:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:51

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284784
Feltöltve
2017.07.14. 08:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

284785

284786
Feltöltve
2017.07.14. 08:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:52

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284787

284788
Feltöltve
2017.07.14. 08:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:52

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284789
Feltöltve
2017.07.14. 08:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:53

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284790
Feltöltve
2017.07.14. 08:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:53

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284791
Feltöltve
2017.07.14. 08:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:53

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

A talapzat jobb alsó sarka kicsit megrepedt.
Alkotó
Település
Patapoklosi
Feltöltő
Azonosító
284792
Feltöltve
2017.07.14. 08:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.14. 08:53
A talapzat jobb alsó sarka kicsit megrepedt.
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.07.31. 05:58
Keszthelyi Sándor publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.