Belső struktúra II.

Budapest, XI. kerület, Bocskai út 134-146

Állapot: Lebontott

Budapest
XI. kerület, Bocskai út 134-146
Az udvar közepe táján álló Cikkcakk c. alkotáson túl, az udvar folytatását képező részen.

Felállítás2017. június 15.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.08.01. 09:19
A Dorottya-udvar, az egykori katonai egyenruha-gyár és később ugyanitt működő cégek épületeinek modernizálása és felújítása eredményeként jött létre. Ma irodakomplexumként működik. Az udvar maga nyitott a nagyközönség előtt, szabadon látogatható.

A cég vezetősége döntése alapján idén új kezdeményezés valósulhatott meg, aminek célja helyet adni a kortárs művészeteknek. A művészeti projekt igen jó helyet kapott az udvar kialakítása, az óriás terület révén.
A cél, hogy az itt elhelyezett installációk ne csak illeszkedjenek a kert adottságaihoz, hanem térbeli adottságokkal "párbeszédet" kezdeményeznek, "maguk is ipari formákból és anyagokból állnak, amellett, hogy számos organikus elemet is felvonultatnak".

Kútvölgyi-Szabó Áron két alkotása egy sorozat két eleme. A művész, mint szokásos, kísérletezik az adott témán belül. A két hálózatmodell azonos elvek mentén építkezik, mégis egész más képet mutatnak. Egyikük (I.) szabályok sokszögekből kialakított struktúra egyenes vonalakból épített elemekkel épül.

Ez, a II.-es jelzésű modell a fémszálak gombolyaga, A teljes tudatosság jelzéseként a szerkezeti felépítés egy kettősséget mutat, ahol a struktúra magát mintegy megduplázva, önmagából tovább építkezik, az így kialakított nyúlvány (szerkezet a szerkezetben) a végtelen felé való törekvést érzékelteti.
Források:
https://welovebudapest.com/elmeny.kultura/ilyen.is.lehet.egy.indusztrial.irodahaz.kertje.kortars.muveszet.a.dorottya.udvarban

Cím alapján hasonló

"Belső struktúra II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284707
Feltöltve
2017.07.13. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 15:28

"Belső struktúra II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284709
Feltöltve
2017.07.13. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 15:29

"Belső struktúra II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284710
Feltöltve
2017.07.13. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

284711
Feltöltve
2017.07.13. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

284708

284712

284713
Feltöltve
2017.07.13. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Göröntsér Vera 17.07.13. 15:31

"Belső struktúra II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284714

284715

284716
Feltöltve
2017.07.13. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 15:31

"Belső struktúra II." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284717
Feltöltve
2017.07.13. 15:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 15:32
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.08.01. 09:19
Göröntsér Vera publikálta "Belső struktúra II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.