Érsekvadkert, Petőfi Sándor út

Alternatív, helyi címek:H. Sándor és felesége síremléke

Érsekvadkert
Petőfi Sándor út
A temető bal oldali kapuján belépve, az út feléig kell menni, ott jobb kéz felől áll az alkotás.

Felállítás2015

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2017.07.12. 19:50
Nemrégiben kezembe akadt egy lista, ami az alkotó munkásságát részletezi egészen a 2016-os évvel bezárólag. Az apropó: "A Döntés" című kiállítás, ahol három művész három témakörben mutathatta be alkotásait a Székesfehérvári Szent István Király Múzeum kiállításán. Az ilyen listákra érdemes figyelni, mert nem-igen van olyan gyűjtés (a Köztérképen kívül), ami megcélozza a teljességet egy-egy művész életműve regisztrálására.

Persze, szinte minden a lapon. Az érsekvadkerti "Ima" című alkotás azonban hiányzik, sőt első ránézésre nem is tudható, mit fed? Levélben érdeklődtem az alkotónál, aki nem csak információkkal szolgált, de még engedélyt is kért a fényképezéshez, ill. a publikációhoz a tulajdonostól. Ez az a síremlék... ilyen is van. Egy köztemetőben elhelyezett, a panoráma részét képező, magántulajdonban lévő műtárgy bonyolult ügye. A hozzájárulást azonban megkaptam.
Az utazás nem túl hosszú, a temetőt megtaláltam. Az alkotó stílusát is ismerve alaposan meglepődtem.
Úgy gondolom, a síremlék, ami megrendelésre készült, valószínűleg a megrendelő kérését, igényét követi. A középső, a feliratot is tartalmazó rész keresztben végződik. Ennek két oldalán egy férfi és női angyal kulcsolja imára kezét. Mindketten térdelnek, testtartásuk, arckifejezésük egyértelmű alázatot tükröz. Mindez összességében az „Ima”, a síremlék felirata egy fohász.
Források:
http://www.adontes.hu/alkotok/parkanyi-raab-peter

Cím alapján hasonló

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283203
Feltöltve
2017.07.01. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:32

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283214
Feltöltve
2017.07.01. 10:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:42

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283204

283206
Feltöltve
2017.07.01. 10:33

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:33

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283215
Feltöltve
2017.07.01. 10:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:47

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283210
Feltöltve
2017.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:41

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283208
Feltöltve
2017.07.01. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:34

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283209
Feltöltve
2017.07.01. 10:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:35

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283213
Feltöltve
2017.07.01. 10:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:42

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283211
Feltöltve
2017.07.01. 10:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:41

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283212
Feltöltve
2017.07.01. 10:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:42

"„Ima”" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érsekvadkert
Feltöltő
Azonosító
283205
Feltöltve
2017.07.01. 10:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.01. 10:33
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.07.12. 19:50
Göröntsér Vera publikálta "„Ima”" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.