Festett porcelán falikép (2 db)

Budapest, XIII. kerület, Dózsa György út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
XIII. kerület, Dózsa György út
Az M3-as metró Dózsa György úti megállójának falán látható.

Felállítás1984. november 5.

Neszták Béla
2008.12.12. 20:33
1050 x 200 cm porcelán. Jobb oldalán: piros és szürke láng- és füstgomolyagok, a mező jobb felében Dózsa-fej.
Bal oldalon: lángoló fáklyát tartó kéz.
Göröntsér Vera
2012.01.15. 20:15
Úgy látom, az alkotás már a műlap elkészültekor erősen megrongálódott állapotban volt. Ez nem változott előnyére az eltelt idő alatt, egyre több és egyre nagyobb folytonossági hiány látható különböző részein.
Civilek összefogást kezdeményeztek megmentésére, de nem történhet semmi. A Magyar Hírlap 2010-es összegző cikke olvasható itt: http://archive.fo/X0GY0

Az alkotás állapotát megrongálódottra állítottam, de ugyanakkor veszélyben is van!

Blogbejegyzések a műlapról
A Dózsa György úti Szász-pannók megmentése
Pál Tamás blogja @ 2013.08.09. 10:45
A napokban keresett meg Giorgio Vaselli, hogy segítséget kérjen tőlünk a fővárosi Dózsa György úti metrómegállóban található Szász Endre-pannók digitális megmentésével kapcsolatban. Ahogy azt a Műlapon Vera is nyomatékosította, az alkotások állapota folyamatosan romlik, a valós megmentésre...

Kapcsolódó
Hóbortos utasok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12125
Feltöltve
2008.12.11. 10:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.11. 10:40

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12126
Feltöltve
2008.12.11. 10:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.11. 10:41

102960
Feltöltve
2012.01.15. 20:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.15. 20:06

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102961
Feltöltve
2012.01.15. 20:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.15. 20:06

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164381
Évszám
2014
Feltöltve
2014.05.02. 12:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.02. 12:08
2014
2014

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164382
Feltöltve
2014.05.02. 12:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.02. 12:08

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
164383
Évszám
2014
Feltöltve
2014.05.02. 12:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.05.02. 12:09

164384

349189
Feltöltve
2019.04.02. 20:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.02. 20:30

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349190
Feltöltve
2019.04.02. 20:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.02. 20:34

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349191
Feltöltve
2019.04.02. 20:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.02. 20:43

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349192
Feltöltve
2019.04.02. 21:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.02. 21:13

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
507643
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2022.11.05. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/10 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.11.05. 21:38

507644

507645
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2022.11.05. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/13 • 5mm • ISO800

507646
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2022.11.05. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/8 • 14.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.11.05. 21:38
2016. szeptember

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
507647
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2022.11.05. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/8 • 8.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.11.05. 21:38
2016. szeptember

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
507648
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2022.11.05. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/8 • 10.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.11.05. 21:38
2016. szeptember

Archív fotók

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12127
Feltöltve
2008.12.11. 10:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.11. 10:41
Archív felvétel

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12128
Feltöltve
2008.12.11. 10:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.11. 10:42

12129

Adalék vagy máshol

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349167
Feltöltve
2019.04.02. 16:53
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.02. 16:53

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349168
Feltöltve
2019.04.02. 16:54
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.02. 16:54

"Festett porcelán falikép (2 db)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349169
Feltöltve
2019.04.02. 16:54
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.02. 16:54
Összesen 24 fotó

Műlap története

22.11.05. 21:38
6 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 20:43
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 20:34
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 20:30
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 16:55
A "Festett porcelán falikép (2 db)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.02. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
19.04.02. 16:53
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
18.10.21. 12:07
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
18.04.25. 10:42
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
17.10.01. 18:10
A "Festett porcelán falikép (2 db)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.30. 21:21
A "Festett porcelán falikép (2 db)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.20. 16:34
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
17.06.20. 16:34
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
17.06.20. 16:34
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
17.06.20. 16:34
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
16.06.02. 15:46
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
16.03.23. 15:39
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
15.06.05. 18:04
A "Festett porcelán falikép (2 db)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.03. 16:29
Megérintettem a "Festett porcelán falikép (2 db)" alkotást
14.05.02. 12:09
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
14.05.02. 12:09
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
14.05.02. 12:08

12.12.15. 23:44
A "Festett porcelán falikép (2 db)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.01.15. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
12.01.15. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Festett porcelán falikép (2 db)" műlaphoz
08.12.12. 20:33
Neszták Béla publikálta "Festett porcelán falikép (2 db)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.