Strossmayer József György

Eszék (Osijek), Ulica Kamila Firingera 3

Alternatív, helyi címek:Josip Juraj Strossmayer
Angol cím:Josip Juraj Strossmayer

Eszék (Osijek)
Ulica Kamila Firingera 3
Az eszéki vár bejáratánál kialakított tér

Felállítás2004

Dr. Pinczés Sándor
2017.06.30. 21:04
Josip Juraj Strossmayer összetett neve egy szomorú esemény eredménye. 1815-ben ikertestvérekként született Josip és Juraj ám az egyik gyermek meghalt. A túlélő testvér viseli mindkét nevet.
Teológiai tanulmányait Budapesten is folytatta 1834-37 között. 1850-ben nevezték ki Bosnyák-đakovoi és Szerémség püspökké - 55 évig töltötte be a tisztséget. a vitatott szerepű Strossmayer a jugoszláv eszme híve volt, enyhén magyarellenes volt. Eszéken egyetem viseli a nevét.
A talapzat hengeres kemény-mészkő, az alapnál olvasható:
"Braća Hrvatskoga Zmaja"
(Erre érdemes kitérni, tekintve, hogy a téren található másik kettő mellszobor talapzatán is ugyanez olvasható.)
A mondat a Horvát kulturális és történelmi örökséget örző Baráti Társaságra utal. A társaság elődje a horvát-magyar király, Zsigmond által létrehozott Sárkány Lovagrend. A társaság ma a horvát hagyományokra alapozva világi kulturális egyesület. A talapzaton olvasható szöveg föltételezhetően arra utal, hogy a társaság támogatásával jött létre az alkotás.
Források:
http://essekeri.hr/bio/8-josip-juraj-strossmayer
http://www.hdlu-osijek.hr/index.php/lanovi/122-suac-marijan
https://hr.wikipedia.org/wiki/Dru%C5%BEba_%22Bra%C4%87a_Hrvatskoga_Zmaja%22
https://en.wikipedia.org/wiki/Josip_Juraj_Strossmayer
http://osijek-culture.eu/hr_HR/kultura-u-osijeku/razglednice-osijeka
https://hu.wikipedia.org/wiki/Josip_Juraj_Strossmayer
http://lexikon.katolikus.hu/S/Strossmayer.html
Angol leírás, sztori
Dr. Pinczés Sándor
2017.06.30. 21:04
"Strossmayer supported the union of all south Slavic peoples under the aegis of the Habsburgs, and promoted religious unification through the use of the Slavonic rite both in the Catholic and Orthodox Churches. "

Cím alapján hasonló

"Strossmayer József György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eszék (Osijek)
Feltöltő
Azonosító
282955
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.28. 16:59

"Strossmayer József György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eszék (Osijek)
Feltöltő
Azonosító
282956
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

282957
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

282958
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

282959
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

282960
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

282961
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

282962
Feltöltve
2017.06.28. 16:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.28. 16:59

"Strossmayer József György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eszék (Osijek)
Feltöltő
Azonosító
282963
Feltöltve
2017.06.28. 17:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.28. 17:00

"Strossmayer József György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eszék (Osijek)
Feltöltő
Azonosító
282964
Feltöltve
2017.06.28. 17:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.28. 17:00
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.06.30. 21:04
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Strossmayer József György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.