Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.

Alternatív, helyi címek:Dr. Buzágh Aladár

Budapest
XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.
Az Ifjúság Parkja felől érkezve, balról az első épület aulájában, a...Teljes szövegAz Ifjúság Parkja felől érkezve, balról az első épület aulájában, a sorban (balról) az első domborműves emléktáblaKevesebb szöveg

Felállítás1980

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.01.07. 11:28
Az ELTE TTK Kémiai Épületében elhelyezett emléktáblák között (többi között) négy domborműves tábla sorakozik, ezek közül az első dr. Buzágh Aladárra emlékezik.

A derencsényi születésű Buzágh Aladár felsőfokú tanulmányait a budapesti műegyetem Vegyészmérnöki Karán végezte, majd doktorátust szerzett a tudományegyetemen, ahol tanársegéd lett. 1925-től külföldi tanulmányútja során a a lipcsei egyetemen is dolgozott. Meghatározó volt ez szakmai útja szempontjából, itt került kapcsolatba a kolloidika tudományával.
Miután hazatért, a tudományegyetemen magántanárként dolgozott.. Folytatta kolloidikai kutatásait, eredményei külföldön is ismertté tették. Amikor 1943-ban új intézetet szerveztek az egyetemen (Kolloidkémia és Technológia), ennek vezetőjének őt nevezték ki.
A "szakma" "... már életében a kolloidkémia megalapozóinak sorában tartotta számon. Nagyszámú publikációin kívül több alapvető könyvben foglalta össze tudományágát. Működését a peptizációs folyamatok vizsgálatával kezdte. Az ún. Ostwald-Buzágh-féle üledék szabály, a peptizáció során keletkező oldat sajátságai és a kolloidálisan oldandó anyag mennyisége között állapított meg összefüggést. A részecskék közti erőhatások és a diszperz rendszerek állandóságának problémáival az elsők között foglalkozott. Szakadási-szögmérési módszerével, a törvényszerűségek egész sorát tárta fel."
Tudományos munkája elismeréseként kétszer is (1949 és 1954) Kossuth-díjjal tüntették ki.

A tábla szövege:
Dr. BUZÁGH ALADÁR / 1895 – 1962 /
A KOLLOIDIKA HAZAI ÚTTÖRŐJE / EMLÉKÉRE
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM /
ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA / 1980
Források:
https://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/mvm/arc/buzagh.html
http://www.nevpont.hu/view/1786 (az alkotó azonosításához)
További linkek
Kőrösné Fraknóy Veronika: Buzágh Aladár (1895--1962) helye és szerepe a kolloidkémia történetében https://www.kfki.hu/~cheminfo/mkl/mkl4/alad.html

Cím alapján hasonló

"Buzágh Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282873
Feltöltve
2017.06.27. 18:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:11

"Buzágh Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282874
Feltöltve
2017.06.27. 18:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:11

"Buzágh Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282878
Feltöltve
2017.06.27. 18:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:12

"Buzágh Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282876
Feltöltve
2017.06.27. 18:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/100 • ISO800

282875
Feltöltve
2017.06.27. 18:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO400

300467
Feltöltve
2018.01.06. 17:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.06. 17:55

"Buzágh Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282879
Feltöltve
2017.06.27. 18:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.27. 18:12
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.01.07. 11:28
Göröntsér Vera publikálta "Buzágh Aladár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.