Budapest, XIV. kerület, Felvonulási tér – Műcsarnok

Állapot: Lebontott

Budapest
XIV. kerület, Felvonulási tér – Műcsarnok
A Műcsarnok mellett; at épülettel szemben állva, a jobb oldalon.

Felállítás2016. november 4.
Elbontás

Göröntsér Vera
2017.06.21. 11:01
Hiába, ott kell lenni mindenhol, méghozzá nyitott szemmel (és nem pl. egy kocsiból kibámulva, a hátsó ülésről).

Ez az alkotás már tavaly tél-eleje óta ott áll a Műcsarnok oldalán. Nem is akármilyen! Az apropó: akkor nyílt meg a itt a "Bencsik és tanítványai a Műcsarnokban" című kiállítás a résztvevők igen szép listájával (ld. első forrás). A három hétig tartó bemutatónak régen vége van már, de a "hívogató"-ként az épület mellé kirakott, Bencsik művészetének egyik vonulatára igencsak jellemző alkotás még most is ott látható.
Érdeklődésemre azt az információt kaptam, egyelőre biztosan nem háborgatják, a nyár folyamán még ott marad. Figyelni kell, mert ezek szerint a "bontás" (elszállítás) időpontja még nem dőlt el.

Az alkotás (eredetileg készült 1989-ben), mint a Genezis-sorozat tagjai valamennyien, egy óriás méretűre kinagyított hüvelyk ujjat ábrázol – itt lefelé fordítva, a hozzá tartozó kézfej kis darabjával.
A Genezis-sorozat két köztéri példányát ismerjük itt, a lapon https://www.kozterkep.hu/artpieces/index/page:1?text=Genezis&in_titles=1&artist=Bencsik&status_id=5 (pontosabban három, mert ide tartozik a szigetvári Millenniumi emlékmű is), de keresgélésem eredménye szerint legalább 11 tagja van (a XI-es sorszámú egy képtár tulajdonában). A most (még) Budapesten látható példányból is valószínűleg köztéri darab lesz lebontása után.

A Pécsett elhelyezett két alkotás erősen megosztotta/megosztja a nézők véleményét. Ezen viszont nincs mit csodálkozni, a kortárs művészet első megközelítésben gyakran vált ki ellenvéleményt. De miért is? Picit utána nézve gyönyörű gondolatiság van mögötte.

A cím értelmezése: eredet, keletkezés, származás (itt a kicsiny részletben az egész). Az alkotó gondolataival:
„Az én szobraim mindegyike az emberi testről szól. Legyen az akár egy köröm, de az is emberi test. Az ember teste hordozza a személyiséget, a szépséget, csak nem egy kiragadott pillanatban, hanem egy folyamatban. Az ember úgy mutatja meg magát igazán, hogy az időben létezik, egy olyan dimenzióban, amely teljesen eltér a szobrászat dimenziójától. Az én szobrászati programomnak az a lényege, hogy bármilyen testrészletről legyen szó, el kell játszania saját magát. Az időben lezajló szépséget, amit az ember sugároz magából, megpróbálom egy pillanatba sűríteni.” http://www.bencsikistvan.hu/hu/a-muveszrol
Források:
http://www.jelenkor.net/hirek/690/bencsik-es-tanitvanyai-a-mucsarnokban
http://www.bencsikistvan.hu/hu/szobrok/genezis-vi2/61

Kapcsolódó
Genezis 1.
Kapcsolódó
Genezis

Cím alapján hasonló

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282134
Feltöltve
2017.06.20. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:47

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282130
Feltöltve
2017.06.20. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:46

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282126
Feltöltve
2017.06.20. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:42

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282125
Feltöltve
2017.06.20. 21:41

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:41

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282127
Feltöltve
2017.06.20. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:42

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282128
Feltöltve
2017.06.20. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

282129
Feltöltve
2017.06.20. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:42

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282132
Feltöltve
2017.06.20. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:46

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
282133
Feltöltve
2017.06.20. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.20. 21:47

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315827
Feltöltve
2018.06.22. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.22. 22:21

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315828
Feltöltve
2018.06.22. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.22. 22:21

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
315829
Feltöltve
2018.06.22. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.22. 22:22

"Genezis VI/2" c. alkotás fotói

2020. februárjában már nincs a Műcsarnok mellett.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
401303
Feltöltve
2020.04.05. 16:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.05. 16:29
2020. februárjában már nincs a Műcsarnok mellett.
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.04.05. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Genezis VI/2" műlaphoz
19.03.29. 13:51
Megérintettem a "Genezis VI/2" alkotást
19.02.20. 18:48
Megérintettem a "Genezis VI/2" alkotást
18.11.16. 09:16
Megérintettem a "Genezis VI/2" alkotást
18.09.13. 12:30
Megérintettem a "Genezis VI/2" alkotást
18.06.23. 08:41
A "Genezis VI/2" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.22. 22:22
1 új fotót töltöttem a "Genezis VI/2" műlaphoz
18.06.22. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Genezis VI/2" műlaphoz
18.06.22. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Genezis VI/2" műlaphoz
18.04.11. 16:59
Megérintettem a "Genezis VI/2" alkotást
17.08.08. 14:12
Megérintettem a "Genezis VI/2" alkotást
17.06.21. 11:01
Göröntsér Vera publikálta "Genezis VI/2" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.