Budapest, XIV. kerület, Egressy út 178 f.

Budapest
XIV. kerület, Egressy út 178 f.
A Pascal Fürdő gyermekmedencéje mögötti falfelületen.

Felállítás2016. július

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.07.27. 08:44
Ahogy a kapcsolt lapon már szóba került, 1965-ben végzett fúrások következtében tört fel a 70 fokos víz a Pascal fürdő területén. Ez tette lehetővé a strand létrejöttét azzal, végül csak 1989-ben nyitott meg, akkor két medencével.
Az elmúlt évben kibővítették a fürdőt, júliusban adták át a közönségnek az új, fedett részleget (tervezője Mikó László). Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a fürdő egész évben üzemelhet.

Óriási kánikula volt látogatásomkor, ennek megfelelően óriási tömeg próbált hűsölni a strandon. Nem meglepő, a fényképezés, egyáltalán a gyermekmedencéhez történő eljutás is elég nehézkes volt.
A medence mögötti hátsó falat borítja a kerámiafal, aminek mintája igyekszik illeszkedni környezetéhez a gyermekek lelkéhez közel álló ábrákkal; különböző csigákkal és színes motívumokkal..

Az ismert művészcsalád második generációjához tartozó alkotó eddig keveset foglalkozott hasonló jellegű munkákkal, de FB-lapjáról tájékozódva tudom, büszke a megbízásra, az itt lévő épületkerámiára. Meglehet, az út tovább vezet hasonló irányba.
Források:
https://www.facebook.com/bradaeniko/
https://www.termalfurdo.hu/furdo/paskal-gyogy-es-strandfurdo-28?gclid=Cj0KEQjwg47KBRDk7LSu4LTD8eEBEiQAO4O6r6kJwXhu_TG3QKtZd3l_J4n7FBn18nTX0kOQ3t2UvNUaAlap8P8HAQ

Kapcsolódó
Kerámia-kút

Cím alapján hasonló

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281754
Feltöltve
2017.06.17. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.17. 11:29

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281752
Feltöltve
2017.06.17. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

281747
Feltöltve
2017.06.17. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.17. 11:27

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281753

281750
Feltöltve
2017.06.17. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.17. 11:28

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281748
Feltöltve
2017.06.17. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

281749
Feltöltve
2017.06.17. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO400

281751
Feltöltve
2017.06.17. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.17. 11:28

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281746
Feltöltve
2017.06.17. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.17. 11:27
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.07.27. 08:44
Göröntsér Vera publikálta "Mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.