Antibes, Place Mariejol

Alternatív, helyi címek:Femme et oiseau, Dona i ocell
Angol cím:Woman and Bird

Antibes
Place Mariejol
A Picasso Múzeum bejárata közelében

Avatás2014. április 5.
Készítés1982


László Mária
2017.06.29. 13:46
A Fondation Maeght [2] Joan Mirónak dedikált időszaki kiállítással ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját az Azúr-parton. Az Aimé Maegth műkereskedő-mecénás, kiadó és gyűjtő vezette galéria művészei közé tartozott Miró is, akit szoros barátság fűzött az alapító házaspárhoz. Szobor- és kerámiagyűjteménye a saint-paul de vence-i magánalapítvány tulajdonában van.
Európa legnagyobb és legjelentősebb, kortárs művészetnek szentelt magánmúzeuma öt évre kölcsönözte a katalán művész néhány alkotását, melyeket a Picasso Múzeumnak otthont adó Grimaldi-kastély belső udvarában állítottak fel Antibes óvárosában.
A tengerre néző teraszon álló festett bronzszobor helyzetéből adódóan egyrészt invitálja az arrajárókat, másrészt elköszön a látogatóktól. Méretében és anyagában is különbözik az azonos című barcelonaitól, de ugyanazt az erotikus tartalmat jeleníti meg.
A program szerint 2019. április 5-ig lesz látható. [1]
——-
A szobor 2022. augusztus 4-én még a helyén áll. [4]
Források:
[1] Miró, de passage à Antibes
http://www.artcotedazur.fr/actualite,109/exposition,110/miro-de-passage-a-antibes,8357.html?lang=fr
[2] Fondation Maeght
http://www.fondation-maeght.com/
[3] Artrotters blog
http://www.artrotter.com/musee-picasso-antibes/
[4] Alamy Foto Stock
https://www.alamy.it/antibes-francia-4-agosto-2022-femme-et-oiseau-scultura-in-bronzo-per-donna-e-uccello-di-joan-miro-nel-museo-picasso-nel-centro-storico-di-antibe-image528308357.html
További linkek
[1] Musée Picasso
https://fr.wikipedia.org/wiki/Mus%C3%A9e_Picasso_(Antibes)
[2] Dona i Ocell
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Dona_i_Ocell
Angol leírás, sztori
László Mária
2017.06.29. 13:46
"The Maeght Foundation, one of the foremost private foundations dedicated to contemporary art, celebrates its 50th anniversary in 2014. Inaugurated on July 28, 1964, the Foundation was born from the friendship of Aimé Maeght, art dealer and gallery owner in Paris, with ties to some of the greatest names of modern art: including Joan Miró, Alexander Calder, Fernand Leger, Georges Braque, Alberto Giacometti, Marc Chagall and Eduardo Chillida. Today, the Maeght Foundation owns one of the largest collections of paintings, sculptures and graphic works of the twentieth century in Europe and welcomes over 200,000 visitors per year.
Recognized as a public service, it is intended to receive, acquire, restore, preserve and exhibit artworks to the public and give artists the opportunity to meet and work together. As André Malraux and the founders declared on the day of its opening, the Maeght Foundation’s mission is to devote itself to creators and creation.
In 2014, the Maeght Foundation invites art lovers to celebrate its fiftieth anniversary in Saint-Paul-de-Vence with year-long anniversary exhibitions as well as exhibits celebrating the milestone throughout France, including at: The Picasso Museum in Antibes, the Museum of Modern and Contemporary Art in Nice, the National Museum Marc Chagall in Nice among many others." [1]
Források:
[1] 50th Anniversary of the Maeght Foundation
http://us.media.france.fr/en/node/397



Kapcsolódó
Asszony madárral
Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Tagi gyűjteményben
Európa-szerte

Cím alapján hasonló

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281306
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:32
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ69/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:32
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281307
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:37
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:37
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281309
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:41
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:41
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281310
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:42
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:42
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281312
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:49
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ53/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:49
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281311
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:47
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ52/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:47
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281313
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:52
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:52
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281305
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:28
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ69/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:28
2015. május

"Asszony madárral" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Antibes
Feltöltő
Azonosító
281314
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2017.06.12. 16:54
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.06.12. 16:54
2015. május
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.06.29. 13:46
A közösség publikálta László Mária "Asszony madárral" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.