Székely Hadosztály-emlékmű

Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc), Kájoni János u. 1 szám
További képek a Fotólistában

Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Kájoni János u. 1 szám
Csíksomlyón a Kegytemplom és a Szent Péter templom között, a főút melletti Fodor Ház előtti téren

Felállítás2016. szeptember 10.


Sántha Imre Géza
2017.06.09. 18:11
Az 1916 augusztusi székelyföldi román betörés 100-ik évfordulóján, a Csíkszéki Mátyás Huszárezred szervezésében avatták fel a Székely Hadosztály emlékművét a Fodor Ház előtti téren, a Somlyó patak partján. Az emlékmű állítóinak szándéka az volt, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljék a köztudatba. Az 1918 végén Erdély megvédésére léterhozott Székely Hadosztály emléke tabu volt sokáig, és talán még ma is az, mivelhogy az alakulat azokkal vette fel a küzdelmes harcot akik 1919-től a hatalmat gyakorolták Erdélyben, és akiknek (is) itélkezett a Trianoni diktátum, vagyis a románokkal. Az Antant segítséggel 1918 őszén Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére létrehozott Hadosztály, a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből (38. magyar hadosztály székely katonáiból) állt, amelyhez csatlakoztak a Kratochvil Károly parancsnoksága alatt Erdélyben szerveződött alakulatok. Ennek létszáma 400 tiszt és 4000 közlegény volt, parancsnoka Kratochvil Károly, vezérkari főnöke Siménfalvy Károly vezérkari őrnagy lett. A hősiesen harcoló székely-magyar katonák Csúcsánál tartóztatták fel a román csapatokat, de mivel Belső-Magyarországról a Tanácsköztársaság alakulatai részéről nem jött segítség, sőt a "lenini katonák" ellénségként tekintettek a Székely Hadosztályra, ennek a sorsa meg volt pecsételve, harcosainak egy jelentős része Demecsernél letette a fegyvert. Kitartó, elszánt hősi tettükre mindenképpen emlékezni és emlékeztetni kell, és az erdélyi magyarság megmaradásának, közdelmének egyik történelmi szimbólumaként kell rájuk tekinteni.
"Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon maradni.” - mondta az avatáson Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész.
A sepsibükszádi andezitből készült emlékművet Miholcsa József szobrász terve szerint Zavaczky Walter Levente székelyudvarhelyi szobrász faragta ki
Források:
https://kronika.ro/erdelyi-hirek/melto-emlekezes-a-szekely-hadosztalyra
További linkek
https://hargitanepe.eu/szobrot-avatnak-a-szekely-hadosztaly-emlekere/



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280847
Feltöltve
2017.06.08. 22:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:10

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280848
Feltöltve
2017.06.08. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:11

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280849
Feltöltve
2017.06.08. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:11

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280850
Feltöltve
2017.06.08. 22:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:12

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280851
Feltöltve
2017.06.08. 22:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:12

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280852
Feltöltve
2017.06.08. 22:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:13

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280853
Feltöltve
2017.06.08. 22:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:14

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280854
Feltöltve
2017.06.08. 22:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:14

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
280866
Feltöltve
2017.06.08. 22:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.08. 22:33

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
382351
Feltöltve
2019.11.04. 16:13
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/187 • 3.5mm • ISO105

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.11.04. 16:13

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
382352
Feltöltve
2019.11.04. 16:14
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/123 • 3.5mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.11.04. 16:14

Élményképek

"Székely Hadosztály-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Csíksomlyó (Şumuleu Ciuc)
Feltöltő
Azonosító
523349
Feltöltve
2023.04.23. 21:57
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.04.23. 21:57
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.05.28. 15:19
Megérintettem a "Székely Hadosztály-emlékmű" alkotást
23.04.23. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Székely Hadosztály-emlékmű" műlaphoz
23.04.15. 08:58
Megérintettem a "Székely Hadosztály-emlékmű" alkotást
19.11.04. 16:14
1 új fotót töltöttem a "Székely Hadosztály-emlékmű" műlaphoz
19.11.04. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Székely Hadosztály-emlékmű" műlaphoz
17.06.09. 21:17
A "Székely Hadosztály-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.09. 18:11
Sántha Imre Géza publikálta "Székely Hadosztály-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.