Gödöllő, Kapucinusok tere 1.

Gödöllő
Kapucinusok tere 1.
A Máriabesnyői Kegyhely temploma falán.

Felállítás1938. május 8.

Göröntsér Vera
2017.06.02. 21:14
A Máriabesnyői Kegyhely templomának oldalán szépen megmunkált emléktábla Bóta Ernő (1854–1939) jezsuita pap, a Jézus Társaság tagja,, hitszónok és lelki vezető emlékét idézi.

A Gödöllő története c. könyv (teljes könyvet ld. a harmadik forrás linkjén) II. rész, első kötete 326. oldalon ismerteti szerepét a besnyői férfi zarándoklatok kapcsán. Ez az, amiről az emléktábla is megemlékezik.

A férfi zarándoklatlatokat 1905. óta minden májusban megtartották, amit a fővárosi kongregáció kezdeményezett. A zarándoklatok kitalálója Bóta Ernő (itt P. Bóta Ernő) volt, amivel célja a férfiak, megnyerése volt a Mária-kultusznak – főleg a főváros és környéke területéről. A jezsuita atya legfontosabb kötelességének a nagyvárosok férfi tagjai valláshoz való visszavezetését tartotta, amit lépésenként, fokozatosan valósított meg.
Máriabesnjáyőn a kapucinus atyák érdemei elismeréseként emléktáblát állítottak számára a 36. zarándoklat alkalmával, 1938. május 8-án, vagyis még életében.

Az emléktábla a jezsuita pap arcképét finoman díszített keretben mutatja. Ennek csúcspontján két kis angyalfigura között Mária alakja áll.
A felirat Bóta Ernő titulusait, munkásságának fontosabb, fentiekhez kapcsolódó állomásait és az állítás dátumát tartalmazza.
Források:
http://www.nevpont.hu/view/2163
http://jezsuita.hu/nevtar/bota-erno/
http://godolloimuzeum.hu/wp-content/uploads/2015/06/G%C3%B6d%C3%B6ll%C5%91-t%C3%B6rt%C3%A9nete-II_1867-1945_1.k%C3%B6tet.pdf
További linkek
Az alkotóról (1917–1943) https://hu.wikipedia.org/wiki/Musti_Viktor

Cím alapján hasonló

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280100
Feltöltve
2017.06.02. 20:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:11

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280089
Feltöltve
2017.06.02. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:05

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280095
Feltöltve
2017.06.02. 20:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:07

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280091
Feltöltve
2017.06.02. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

280093
Feltöltve
2017.06.02. 20:06

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:06

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280092
Feltöltve
2017.06.02. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:05

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280096
Feltöltve
2017.06.02. 20:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:07

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280097
Feltöltve
2017.06.02. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:08

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280098
Feltöltve
2017.06.02. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:08

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280094
Feltöltve
2017.06.02. 20:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.02. 20:07

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280120
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2017.06.03. 08:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.06.03. 08:48
2014. szeptember

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280121

280122
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2017.06.03. 08:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.06.03. 08:48
2014. szeptember

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
280123
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2017.06.03. 08:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.06.03. 08:48
2014. szeptember

"Bóta Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
423687
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.11.09. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 14:16
2018. szeptember
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.11.09. 14:16
1 új fotót töltöttem a "Bóta Ernő" műlaphoz
20.06.20. 12:40
Megérintettem a "Bóta Ernő" alkotást
17.06.03. 08:48
1 új fotót töltöttem a "Bóta Ernő" műlaphoz
17.06.03. 08:48
1 új fotót töltöttem a "Bóta Ernő" műlaphoz
17.06.03. 08:48
1 új fotót töltöttem a "Bóta Ernő" műlaphoz
17.06.03. 08:48
1 új fotót töltöttem a "Bóta Ernő" műlaphoz
17.06.02. 21:14
Göröntsér Vera publikálta "Bóta Ernő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.