I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Botykapeterd, Rákóczi utca 41.

Állapot: Megrongálták

Botykapeterd
Rákóczi utca 41.
Kispeterd református temploma előtt áll.

Felállítás1922

Keszthelyi Sándor
2017.06.28. 14:08
Botyka és Kispeterd önálló települések voltak. Mindkettőnek a főterén épült református templom. Mindegyik elé állítottak világháborús emlékművet az 1914-1918-as Nagy Háború után. 1931-ben egyesítették a két falut Botykapeterd néven, habár a mai napig elkülönül a két falurész.

Kispeterd egyutcás falu, az utca nyugati végén áll a református templom. 1910-ben épült. Bejárata a keleti oldalon van és ettől kissé jobbra áll a világháborús emlékmű.

Az emlékmű kőpillérének csak a keleti oldalán vannak a feliratok. A vésetek festése nagyon megkopott, így nehezen olvasható és fényképezhető. Felirata:

1914 - 1918
VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK
Alatta 13 név sorakozik és haláluk évszáma is oda van írva.

Mindezek alá két további kőtáblát csavaroztak. A felsőre ezt vésték:

A II. VILÁGHÁBORÚS
HŐSI HALOTTAINK
Alatta 8 név van vésve.
A legalsó kisebb táblán ez áll:
ÖNKORMÁNYZAT
1991 III. 15-ÉN

A "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" tartalmazza ezt az emlékművet Botykapeterd, Kispeterd, református temploma előtt - azonban fényképet nem közöl. Viszont írja az alkotóknál Manno Miltiadesz nevét. És valóban az emlékmű keleti oldalának legfelső részén van egy akkora terület, hogy ott éppen lehetett a Baranya megyében közismert pajzs alakú dombormű. Viszont ott most (2017. május 17-én) csak három lyuk van. Éppen ide lehetett befúrva a három tartócsavar, mielőtt a bronzpajzsot eltüntették innen - talán a fémgyűjtők.

Habár most nincs ott, de jól ismert, hogy milyen pajzs alakú Manno Miltiadesz bronztábla volt a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm volt a magassága.
Források:
Az emlékművet a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/578

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Botykapeterd
Feltöltő
Azonosító
280038
Feltöltve
2017.06.02. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.06.02. 18:06

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Botykapeterd
Feltöltő
Azonosító
280039

280040

280041
Feltöltve
2017.06.02. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.06.02. 18:06

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Botykapeterd
Feltöltő
Azonosító
280042
Feltöltve
2017.06.02. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.06.02. 18:07

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Botykapeterd
Feltöltő
Azonosító
280043
Feltöltve
2017.06.02. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

280044
Feltöltve
2017.06.02. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

280045

Összesen 8 fotó

Műlap története

17.06.28. 14:08
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.