Budapest, XXI. kerület, Hollandi út 132.

Alternatív, helyi címek:Spomenik Pramac broda

Budapest
XXI. kerület, Hollandi út 132.
Hollandi úton a Hullám utcával szemben, a Duna-parti sétány mellett

Felállítás2016
Avatás2006

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Előzmény
Hajóorr-szobor
Domby
2017.06.04. 08:28
Korábban a csepeli Szent Imre téren, a templom és a polgármesteri hivatal https://www.kozterkep.hu/~/4963/Hajoorr_szobor_Budapest_2006.html között állították fel 2006 tavaszán a szobrot. Az elmúlt években felújították, átépítették, a teret. Új modern arculatot kapott a tér, új műtárgyak, játékok kerültek megépítésre. Előbbiek miatt Rijekától ajándékban kapott "Hajóorr" szobrot a Hollandi úttal párhuzamosan húzódó sétány mellé állították fel.
A műlap szerkesztése közben több írást, észrevételt, megállapítást olvastam melyből megállapítható, hogy kevesen ismerik fel az alkotást. Szerintem az alkotás típusának jobban ráillene a "térforma", mint a szobor. Az alkotás előtt látható a két nyelvű emléktábla. A magyar nyelvű emléktábla szerint a szobor a mozgás, az utazás, az új megismerésének és annak elfogadásának a jelképe.
Források:
https://bib.irb.hr/datoteka/622339.holttengerek.pdf
http://www.lokalpatrioti-rijeka.com/forum/viewtopic.php?p=88654

Domby műlapja


Példány
Hajóorr

Cím alapján hasonló

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279732
Feltöltve
2017.05.30. 19:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:49

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279722
Feltöltve
2017.05.30. 19:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:43

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279728
Feltöltve
2017.05.30. 19:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:45

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279735
Feltöltve
2017.05.30. 19:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:54

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279734
Feltöltve
2017.05.30. 19:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:52

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279733
Feltöltve
2017.05.30. 19:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:51

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279738
Feltöltve
2017.05.30. 19:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ83/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:56

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279743
Feltöltve
2017.05.30. 19:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.05.30. 19:58

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280019
Feltöltve
2017.06.01. 20:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.01. 20:09

"Hajóorr" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280018
Feltöltve
2017.06.01. 20:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ65/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.01. 20:06
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.08.18. 12:17
A "Hajóorr" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.04. 08:28
A közösség publikálta Domby "Hajóorr" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.