Szent István király-templom szobordíszei

Fajsz, Szent István utca 17.

Fajsz
Szent István utca 17.
Szent István utca

Felállítás1910

Foörk Ernő (tervező)
Petrovácz Gyula (tervező)

Dr. Pinczés Sándor
2017.05.30. 17:14
A fajszi, Szent István király tiszteletére emelt templomot villámcsapástól sújtva 1908-ban lebontották, az újjáépített templomot 1910-ben avatták. Távolról vörös-tégla kontúrjai teszik föltűnővé és kiemelkedővé.
Petrovácz Gyula Foörk Ernővel együtt több templomot tervezett, ill. épített át vagy állított helyre együtt az adott korban. A homlokzaton egy szoborfülkében látható Szent István alakja kettős-kereszttel és országalmával. A tűzfal csúcsát egyenlő szárú kereszt zárja le. A kapuzat fölötti timpanonban a Szentlélek jelképe is látható egy háromkaréjú mélyedésben, a kapuzat csúcsán megismétlődik a körbe foglalt egyenlő szárú kereszt - ami Isten áldását közvetíti, erre utal a kapu boltívében látható esküre emelt kéz is. A kapu ívét szőlőfürtök és szőlőlevelek díszítik - utalhat az Alföld termőerejére.
Források:
http://www.karpatinfo.net/latnivalok/szent-istvan-kiraly-templom-fajsz
http://www.templomaink.hu/index.php?muv=telepules&telep=Fajsz
http://lexikon.katolikus.hu/P/Petrov%C3%A1cz.html
http://lexikon.katolikus.hu/F/Foerk.html
http://nagyvofely.hu/fajsz/templomok
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fajsz_(B%C3%A1cs-Kiskun_megye)

Cím alapján hasonló

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
279624
Feltöltve
2017.05.29. 19:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 19:06

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
279625
Feltöltve
2017.05.29. 19:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

279626
Feltöltve
2017.05.29. 19:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

279627
Feltöltve
2017.05.29. 19:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

279628

279629
Feltöltve
2017.05.29. 19:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 19:07

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
279630
Feltöltve
2017.05.29. 19:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

279631
Feltöltve
2017.05.29. 19:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/320 • ISO100

279632
Feltöltve
2017.05.29. 19:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 19:07

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
339947
Feltöltve
2019.01.21. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.21. 21:48

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
339948
Feltöltve
2019.01.21. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

339949
Feltöltve
2019.01.21. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.21. 21:48

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
339950
Feltöltve
2019.01.21. 21:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.21. 21:49

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
339954
Feltöltve
2019.01.21. 21:59
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.21. 21:59

"Szent István király-templom szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotók
Foörk Ernő (tervező)Petrovácz Gyula (tervező)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
351239
Feltöltve
2019.04.16. 21:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.16. 21:54
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.03.26. 11:34
A "Szent István király-templom szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.23. 15:10
Megérintettem a "Szent István király-templom szobordíszei" alkotást
18.12.12. 12:37
Megérintettem a "Szent István király-templom szobordíszei" alkotást
17.05.30. 17:14
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent István király-templom szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.