Balatonőszöd, Erzsébet-üdülő

Alternatív, helyi címek:Az egykori kormányüdülő ebédlőjének dombormű-sorozata

Balatonőszöd
Erzsébet-üdülő
Az egykori kormányüdülő, ma Erzsébet-üdülő ebédlőjének alsó sávján körbevonuló jelenetsora.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.05.18. 17:30
Ezt a műlapot Ády-nak ajánlom, az eltelt közel öt év után hirtelen. Benne bízom ugyanis elsősorban, mivel tudom, hogy ő is készült az őszödi üdülő felkeresésére és listája van az ott egykor fellelhető alkotásokról.
Listám nekem is volt, de nem vált be. Az azon szereplő alkotások nem, vagy csak részben lelhetők fel, ill. nyilvánvalóan hiányos. Sőt, az azóta neki-nekifutó keresés sem hozott eredményt. Ezért várakozik ez az azóta majdnem el is felejtett fényképsorozat, ami az üdülő ebédlőjeként működő épület lábazatán végigvonuló dombormű-sort mutatja.

Zavaró tényező, hogy az épület maga beton, a lábazat azonban nem valószínű, hogy öntött formákból áll össze, bár az is lehet. Kisebb darabokból van összeillesztve és felapplikálva, amit jól rejt el a szem elől a környezetét alkotó anyag függőleges csíkozása. Így aztán kétkedem, kis híján minden részletében.

Amiben biztos vagyok, a modern megformálású domborművek a nyaralás élvezetes pillanatait örökítik meg. Vidám lubickolás, családi-társas együttlét, összetartozó csoportok. Az élet örömei, a szabadság és játékosság minden elkülönült képen megmutatkozik.
Absztrakt alkotás-sor, amin mégis boldogan karját ég felé tartó, vagy éppen összegömbölyödve pihenő embereket látok, itt-ott állatok is megjelennek (óriás méretű madár repül a nyaralók feje felett, másik képen az alsó részen mintha lovagló figurát látnék, egyik képen hal úszkál ). Nagyrészt elmondható, hogy a jelenetek sora azonos témakör köré lettek "felfűzve", míg az egyes táblák vízszintesen megosztva, két, esetleg három szinten tárják elénk titkaikat.

Titok pedig van bőven. Nem igazán tudom, mikor létesült az üdülő maga. Viszonylag konkrét információ annyi, hogy az 1960-70-es évekre tehető építése. Hogy ezen belül a számtalan épület, ill. ebből az ebédlő mikor épült, kinyomozhatatlannak látszik – holott ezzel nyilván egyidős ez a sajátos, egyedi és számomra vonzó épületdísz. (Két építészt is találtam az Artportal-on, akik érintettek az üdülő tervezésében, de önmagában ez nem jelent kiindulási alapot.) Az egyéninek tűnő stílus alapján sem igen tudok elindulni, bár lehet ez az én hibám.

Tehát, a labda feldobva, aki tudja – remélem – lecsapja.
Források:
Artportal
http://www.erzsebetprogram.hu/erzsebet-szalloda-balatonoszod

Cím alapján hasonló

"Üdülők" c. alkotás fotói

Település
Balatonőszöd
Feltöltő
Azonosító
278271
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.18. 10:30
2012. június

"Üdülők" c. alkotás fotói

Település
Balatonőszöd
Feltöltő
Azonosító
278260
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

Göröntsér Vera 17.05.18. 10:27
2012. június

"Üdülők" c. alkotás fotói

Település
Balatonőszöd
Feltöltő
Azonosító
278262
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO125

278261
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

278265

278264

278266
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.18. 10:29
2012. június

"Üdülők" c. alkotás fotói

Település
Balatonőszöd
Feltöltő
Azonosító
278267
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.18. 10:29
2012. június

"Üdülők" c. alkotás fotói

Település
Balatonőszöd
Feltöltő
Azonosító
278268
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.18. 10:30
2012. június

"Üdülők" c. alkotás fotói

Település
Balatonőszöd
Feltöltő
Azonosító
278269
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.18. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

278270

278439
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2017.05.19. 17:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.19. 17:08
2012. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.05.18. 17:30
Göröntsér Vera publikálta "Üdülők" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.