A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai

Szombathely, Szily János utca 3.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Glas Windows in the "New Chapel" of the Seminar

Szombathely
Szily János utca 3.
A volt Papi Szeminárium épületében

Felállítás1941

Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2017.05.10. 23:39
A szombathelyi papi szemináriumot 1940 - 42-ben bővítették. Az új épületrész második emeletén egy új kápolnát alakítottak ki. Ezt a kápolnát, hogy megkülönböztessék az épület másik kápolnájától, általában "új" vagy "nagy" kápolnaként emlegetik

A kápolnaterem két nagyméretű falképét Kontuly Béla festette, a mozaikképek Dex - Deéd Ferenc művei, az üvegablakokat Árkayné Sztehlo Lili készítette[1]. Mindegyik művész a "római magyar iskola" ösztöndíjasa volt, mindegyikükhöz közel állt a "novecento" irányzata.

A három nagy ablakon 2 - 2 a Szentlélekhez, illetve a papi hívatáshoz kapcsolódó jelenet és felirat kapott helyet.

A három nagy ablak fölött három kisebb, félkör alakú ablak is van.

A kis ablakokon Szentlélek jelképe, a galamb és két szárnyas angyal látható.
A felirat az egész alkotás témáját összefoglalja:
"Spiritus Domini replevit orben terrarum" (Az Úrnak lelke betölti a földkerekséget)

A nagy ablakok ábrázolásai:
Első ablak, felül:
"Et verbum caro factum est" - (Az Ige testté lőn)
Első ablak, alul:
"ab aeterno ordinata sum" (Én öröktől fogva rendeltettem)

Második ablak, felül:
"Ego elegi vos" (Én választottalak)
Második ablak, alul:
"Accipe Spiritum Sanctum (Fogadd be a Szentlelket)

Harmadik ablak, felül:
"Spiritus Sanctus supervenit in te" (A Szentlélek száll rád)
Harmadik ablak, alul:
"et habitavit in nobis" (és miköztünk lakozék)

Az épületben oktatási intézmény (kollégium) működik, a kápolna csak alkamanként, vezetéssel látogatható.
Források:
[1] Árkayné Sztehlo Lili - http://lexikon.katolikus.hu/S/Sztehl%C3%B3.html
További linkek
Árkayné Sztehlo Lili - http://artportal.hu/lexikon/muveszek/arkayne-sztehlo-lili-305



Cím alapján hasonló

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Spiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 1. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277247
Feltöltve
2017.05.10. 20:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:08
Spiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi...Teljes szövegSpiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 1. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Spiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 2. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277249
Feltöltve
2017.05.10. 20:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/110 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:13
Spiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi...Teljes szövegSpiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 2. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Spiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 3. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277248
Feltöltve
2017.05.10. 20:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:11
Spiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi...Teljes szövegSpiritus sancti replevit orben terraum (Az Úr lelke betölti a földkerekséget) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 3. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Et verbum caro factum est (És az ige testté lőn) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 4/1. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277250
Feltöltve
2017.05.10. 20:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ470/100 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:19
Et verbum caro factum est (És az ige testté lőn) - A papi szeminárium új kápolnájának...Teljes szövegEt verbum caro factum est (És az ige testté lőn) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 4/1. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

ab aeterno ordinata sum (örökkön örökké) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277251
Feltöltve
2017.05.10. 20:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:26
ab aeterno ordinata sum (örökkön örökké) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6....Teljes szövegab aeterno ordinata sum (örökkön örökké) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Ego elegi vos (én választottalak) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277252
Feltöltve
2017.05.10. 20:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ430/100 • 1/45 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:42
Ego elegi vos (én választottalak) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné...Teljes szövegEgo elegi vos (én választottalak) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Accipe Spiritum Sanctum (Fogadd be Szentlelket) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277253
Feltöltve
2017.05.10. 20:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:47
Accipe Spiritum Sanctum (Fogadd be Szentlelket) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai...Teljes szövegAccipe Spiritum Sanctum (Fogadd be Szentlelket) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Spiritus Sancti supervenit in te (A Szentlélek száll le rád) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277259
Feltöltve
2017.05.10. 20:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 20:52
Spiritus Sancti supervenit in te (A Szentlélek száll le rád) - A papi szeminárium új...Teljes szövegSpiritus Sancti supervenit in te (A Szentlélek száll le rád) - A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 6. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

et habitavit in nobis (és közöttünk lakozék) A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 5. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277260
Feltöltve
2017.05.10. 21:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 21:01
et habitavit in nobis (és közöttünk lakozék) A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 5....Teljes szöveget habitavit in nobis (és közöttünk lakozék) A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai - 5. (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - SzombathelyKevesebb szöveg

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277272
Feltöltve
2017.05.10. 21:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 21:48
A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
277273
Évszám
1942
Feltöltve
2017.05.10. 21:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.05.10. 21:51
1942
A papi szeminárium új kápolnájának üvegablakai (Árkayné Sztéhló Lili, 1942) - Szombathely

"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
453727
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2021.08.05. 12:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/34 • 7.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.08.05. 12:38
2017. május
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.10.09. 10:58
Megérintettem az "A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" alkotást
21.08.05. 12:38
1 új fotót töltöttem az "A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" műlaphoz
17.05.10. 23:39
Orbán Róbert publikálta "A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.