Zsidó áldozatok emlékműve

Jászfényszaru, Ady Endre út, Szent Imre temető (Alsó temető)

Jászfényszaru
Ady Endre út, Szent Imre temető (Alsó temető)
Az emlékmű az Alsó temető legvégében (a község legdélkeletibb...Teljes szövegAz emlékmű az Alsó temető legvégében (a község legdélkeletibb szegletében), a temető legrégebbi, szinte elhagyatott részében található.Kevesebb szöveg

Avatás1993. december 12.
Avatás1954

Török László (restaurátor, közreműködő)

FEBE
2017.05.18. 19:47
A település első zsidó temploma Salamon Endre háza helyén épült, a Katona József út 1. szám alatt, melyet 1920-ban lebontottak. Az újat a Bajcsy-Zsilinszky út 2.szám alatt 1922-ben építették fel. A holokausztot kevesen élték túl, azok egy része is külföldön telepedett le. A templomban hitélet nem folyt, állapota rohamosan pusztult. Luda László a templomot telekkel együtt 1953 novemberében megvásárolta az Elhagyott Zsidó Javak Budapesti Irodájától. 1954 tavaszán lebontotta, és helyére családi házat épített. A volt Salamon-ház udvarán emelték a II. világháború zsidó áldozatainak emlékművét 89 áldozat –a legfiatalabb Kovács Péter féléves, a legidősebb Gruber Jakabné 86 éves – tiszteletére. Azok a hittestvérek állították, akik túlélték a koncentrációs táborokat, a zsidók ellen elkövetett borzalmakat.
A magánház udvarán álló emlékművet alkalmanként lehetett látogatni, az idők folyamán állapota is rosszabbodott. Jászfényszaru Nagyközség Önkormányzata a Nemzeti Pantheon Alapítvány és a helyi egyházközség támogatásával az emlékművet méltó helyre, felújítás után a Szent Imre temető keleti oldalán, a volt zsidó temető közelében állíttatta fel. Az áthelyezést és felújítást Török László helyi kőfaragómester végezte.
A Zsidó áldozatok emlékművének ünnepélyes avatására 1993. december 12-én, advent harmadik vasárnapján került sor, melyen részt vett dr. Szabad György, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke, Raj Tamás főrabbi és dr. Kis Zoltán országgyűlési képviselő. Dr. Szabad György ünnepi beszédét követően Markovics Zsolt rabbi emlékező beszéde után héber nyelven mondta el a gyászolók imáját
Források:
Tóth Tibor (szerk.): Jászfényszaru kulturális és természeti értékei; Fényszaruiak Baráti Egyesülete, Jászfényszaru, 2014; ISBN 978 963 08 6839 6

FEBE műlapja

Cím alapján hasonló

"Zsidó áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Török László (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
276582
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.05.05. 18:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.05. 18:45
2014. július

"Zsidó áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Török László (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
276583
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.05.05. 18:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ56/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.05. 18:45
2014. július

"Zsidó áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Török László (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
276584
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2017.05.05. 18:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5100
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.05. 18:46
2014. július

"Zsidó áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Török László (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
276585

277275
Feltöltve
2017.05.10. 22:02
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/100 • ISO50

FEBE 17.05.10. 22:02

"Zsidó áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Török László (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászfényszaru
Feltöltő
Azonosító
277276
Feltöltve
2017.05.10. 22:02
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S7582
ƒ26/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

FEBE 17.05.10. 22:02
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.05.18. 19:47
A közösség publikálta FEBE "Zsidó áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.