Paks, Szent István tér 9.

Paks
Szent István tér 9.
Bazársor. "A Szent István tér és Templomtér közötti szintkülönbséget...Teljes szövegBazársor. "A Szent István tér és Templomtér közötti szintkülönbséget hidalja át ez a boltsor, mivel tetejének járófelülete egyben a mögötte emelkedő római katolikus templom járdaszintje." Az attikafalon áll a szobor.Kevesebb szöveg

Avatás1901
Avatás1742

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2017.05.03. 17:17
Szent Flórián tisztelete Magyarországon a 17. században terjedt el általánosan. A tűzoltók védőszentje. A korszerűsödés következtében ma a tűzoltók védőszentje is. Szoborszerű ábrázolása rendkívül elterjedt Magyarországon (is).
Paks -Jézus Szíve Plébánia paksi katolikus nagytemplom. 1776-ban készült el az a templom, amelyben három szent szobrot helyeztek el, Szent Vendel, Szent Flórián és Nepomuki Szent János szobrát. Amikor a templomot átépítették (helyesebben újat építettek 1901-ben), akkor a templom és az utca között templomteret úgy alakították ki, hogy az utca felől egy mellvédet építettek. A szintkülönbség alkalmat adott arra, hogy ott egy bazársort építsenek. A mellvéden helyezték el az, addig a templomban álló szobrokat.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=8707
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fl%C3%B3ri%C3%A1n
http://lexikon.katolikus.hu/F/Fl%C3%B3ri%C3%A1n.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-2878
http://www.igyuk.hu/pub/pdf/tolna_muemlekei.pdf
http://www.kincsestolnamegye.hu/bazarsor

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
276385
Feltöltve
2017.05.03. 10:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.03. 10:05

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
276386
Feltöltve
2017.05.03. 10:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

276387
Feltöltve
2017.05.03. 10:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

276388
Feltöltve
2017.05.03. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.03. 10:06

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
276389

276390
Feltöltve
2017.05.03. 10:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.03. 10:06

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
299419
Feltöltve
2017.12.28. 21:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.28. 21:36

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
503129
Fotózva
2021. november
Feltöltve
2022.10.05. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/800 • 9.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.05. 20:29
2021. november

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
503136
Fotózva
2021. november
Feltöltve
2022.10.05. 20:36
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/320 • 214.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.05. 20:36
2021. november

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
503146
Fotózva
2021. november
Feltöltve
2022.10.05. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 64.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.05. 20:41
2021. november

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Település
Paks
Feltöltő
Azonosító
503169
Feltöltve
2022.10.06. 06:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/640 • 35.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.06. 06:23
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.10.06. 06:23
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
22.10.05. 20:41
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
22.10.05. 20:36
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
22.10.05. 20:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
22.09.09. 12:39
Megérintettem a "Szent Flórián" alkotást
21.11.09. 13:55
Megérintettem a "Szent Flórián" alkotást
18.11.29. 16:07
Megérintettem a "Szent Flórián" alkotást
17.12.25. 16:26
Megérintettem a "Szent Flórián" alkotást
17.07.20. 12:56
Megérintettem a "Szent Flórián" alkotást
17.05.03. 17:17
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.