Szomorú tank miniszobra

Budapest, I. kerület, Bem rakpart 27.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Ruszkik haza!

Budapest
I. kerület, Bem rakpart 27.
A villamosmegálló közelében, a Kossuth-híd emlékkő mellett.

Felállítás2017. április

Pál Tamás
2017.05.01. 10:20
Újabb köztéri gerillaakcióra derített fényt egyik tagunk, Phermous. Egy kis tankot talált a Bem rakpart Batthyány tér közeli szakaszán, a villamos megállónál lévő Kossuth-híd emlékkőnél. A tankocska csöve lekonyult ormányra hasonlít, irányát tekintve a folyam túlpartjára tekint. Oldalára "Ruszkik haza!" felirat van festve, és nagy valószínűséggel egy lelkes járókelő címezte meg, amit János lekopást bizonyító fotója erősít. Amiért mégis fent hagyom az alternatív, helyi cím mezőben ezt az elnevezést az az, hogy bizony így alakulnak a helyi nevek, ennek lehettünk itt tanúi, és a lefotózással ezt azt hiszem bele is véstük az időbe.

Csak tippelni tudok, hogy ugyanúgy Mihajlo Kolodko ennek a műnek is az elkövetője, mert a főkukac esetében sem jött túl sok "hivatalos" megerősítés, de persze így gerilla a gerilla.
Szapet
2019.02.02. 20:12
"Visszakerült a helyére a Szomorú tank.
Nemrég az látszott rajta, hogy valaki elszántan feszegette a kis szobrot, de végül talán nem volt elég ideje vagy türelme, hogy a rögzítőelemeket kitépje.
Most egy kicsit még erősítettünk a tartó szerkezeten - remélem sokáig a helyén marad és továbbra is örömöt okozhat azoknak, akik nézegetik." - írja a Kolodko Art a Facebook oldalán 2019. január 28-án

Pál Tamás műlapja

Cím alapján hasonló

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276139
Feltöltve
2017.04.30. 20:03
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ190/100 • 1/11 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

phermous 17.04.30. 20:03

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276177
Feltöltve
2017.05.01. 10:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:15

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276179
Feltöltve
2017.05.01. 10:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/2404 • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:17

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276180
Feltöltve
2017.05.01. 10:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/1972 • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:17

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276181
Feltöltve
2017.05.01. 10:18
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/1789 • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:18

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276182
Feltöltve
2017.05.01. 10:18
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/1923 • ISO25

276183
Feltöltve
2017.05.01. 10:18
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/2331 • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:18

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276185
Feltöltve
2017.05.01. 10:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/3344 • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:19

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276186
Feltöltve
2017.05.01. 10:19
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/1350 • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:19

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276192
Feltöltve
2017.05.01. 10:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 17.05.01. 10:22

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276474
Feltöltve
2017.05.04. 09:31
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/303 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 17.05.04. 09:31

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
276485
Feltöltve
2017.05.04. 17:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ76/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szivolt András 17.05.04. 17:24

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

A felirat mára jórészt teljesen eltűnt, de legalábbis nem olvasható.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277432
Feltöltve
2017.05.12. 09:19
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/473 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 17.05.12. 09:19
A felirat mára jórészt teljesen eltűnt, de legalábbis nem olvasható.

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424853
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.11.20. 13:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.20. 13:47
2017. augusztus

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498806
Feltöltve
2022.08.27. 17:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.27. 17:40

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
498807
Feltöltve
2022.08.27. 17:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/800 • 8.1mm • ISO125

498808

503848
Feltöltve
2022.10.10. 13:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/776 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 13:47

503849
Feltöltve
2022.10.10. 13:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/561 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 13:47

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
503850
Feltöltve
2022.10.10. 13:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/498 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 13:47

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
503851
Feltöltve
2022.10.10. 13:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/604 • 5.2mm • ISO32

503852

503853
Feltöltve
2022.10.10. 13:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/1174 • 5.2mm • ISO32

503854
Feltöltve
2022.10.10. 13:48

Hőgye Lajos Tibor 22.10.10. 13:48

503855

540275
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:22
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/679 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:22
2022. október

"Szomorú tank miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540276
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:22
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/776 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:22
2022. október
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.09.29. 08:22
2 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
22.10.10. 13:48
2 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
22.10.10. 13:47
4 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
22.10.10. 13:47
2 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
22.08.27. 17:40
3 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
22.08.17. 12:37
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
21.04.15. 21:21
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
20.11.20. 13:47
1 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
20.07.07. 18:50
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
20.03.12. 20:36
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
20.01.18. 11:41
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
19.10.23. 22:53
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
19.03.29. 17:30
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
19.02.17. 16:21
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
19.02.10. 11:59
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
18.11.01. 07:11
A "Szomorú tank miniszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.25. 12:38
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
18.10.22. 18:45
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
18.09.22. 12:39
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
18.06.03. 11:19
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
18.05.23. 07:39
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
18.04.26. 11:26
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
17.11.09. 07:44
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
17.09.28. 08:05
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
17.05.12. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
17.05.08. 16:38
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
17.05.05. 07:29
Megérintettem a "Szomorú tank miniszobra" alkotást
17.05.04. 17:24
1 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
17.05.04. 09:31
1 új fotót töltöttem a "Szomorú tank miniszobra" műlaphoz
17.05.03. 20:42
A "Szomorú tank miniszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.