Szent Antal a gyermek Jézussal

Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna), E68

A kegytemplom előtt áll.

Felállítás1913

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2017.04.29. 00:49
Kezdjük a történet végénél. Illetve, a lényeg, hogy még nem ért véget a kegyhely utolsó felújítása. 2013-ban kezdődött az utolsó felújítás, mely a templom és kolostor külső részeit, homlokzatát érintette. A szakrális tér belső terét utoljára 1971-ben újították fel.

A külső felújításkor némileg átalakították a bejárati részeket is. A két szobor, Szent Antal, és Nepomuki Szent János szobrai a lépcsősor kezdő pontjainál állnak. Igazán az akadálymentes bejutást oldották meg, a jobbról a templom mellett vezető út végére építettek be egy liftet a kerekesszékeknek. Szépen meghagyták a rusztikus köveket a feljáraton, és a sok-sok lépcsőt is.
Nagyon hatásos a lépcsősor, de én is elgondolkodtam (negyedik emeleten lakom, lift nélküli házban), hogy megy fel itt az évente odalátogató, sok százezer zarándok...

A helyről kiadott rengeteg archív lap között, nem nagyon láttam olyat, mely ezeknek a szobroknak az elhelyezését mutatja: https://gallery.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJtXHUwMGUxcmlhcmFkbmEifQ&per_page=100

Az életnagyságnál valamivel nagyobb szoboralakot is felújították, legalább is újra festették, de valami hibádzik az állapota körül már is. Két év se telt el, a felújítás befejezése óta, és már több helyen kopott, lepereg róla a festék.

"Páduai Szent Antal (Lisszabon, 1195. augusztus 15. – Arcella (Padova mellett), 1231. június 13.) portugál származású ferences rendi teológus és prédikátor. A római katolikus egyház (ezen belül is a szegények) szentje."

A szobor, szoborpár alkotójára nem találtam adatot.
Források:
Harangozó Imre: Radna fényes csillaga... (Fríg Kiadó, 2015)
http://kirandulastippek.hu/del-erdely/mariaradna-kegytemplom
http://www.mariaradna.com/hu/toertenet
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
http://www.mariaradna.com/hu/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
275652
Feltöltve
2017.04.26. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.26. 21:09

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
275653
Feltöltve
2017.04.26. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.26. 21:10

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
275655
Feltöltve
2017.04.26. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

275656
Feltöltve
2017.04.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.26. 21:11

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
275654

275657
Feltöltve
2017.04.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

275658
Feltöltve
2017.04.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

275659
Feltöltve
2017.04.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

275660
Feltöltve
2017.04.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.26. 21:11

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
275672
Feltöltve
2017.04.26. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.26. 21:18

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
316707
Feltöltve
2018.07.03. 21:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.03. 21:39
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.10.05. 15:16
Megérintettem a "Szent Antal a gyermek Jézussal" alkotást
18.07.03. 21:39
1 új fotót töltöttem a "Szent Antal a gyermek Jézussal" műlaphoz
17.04.29. 00:49
TundeK62 publikálta "Szent Antal a gyermek Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.