Tiszalúc, Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Tiszalúc
Kossuth tér
A községháza előtti téren

Felállítás2016. augusztus 20.

Kiss Katalin
2017.04.23. 15:10
Kossuth Lajos 1802-ben született Monokon és 1894-ben halt meg Torinóban.
Hosszú életének alig több mint a felét tölthette hazájában, évtizedekig emigrációban kellett élnie. Népszerűsége nagy volt, bizonyítja ezt, hogy szobra áll New Yorkban, tere emléktáblával Párizsban, továbbá ő az egyetlen külföldi államférfi, akinek szobrot állítottak a Capitoliumban. Magyarországon neki van a legtöbb szobra, a települések nagy részén közterület viseli a nevét, kultusza pedig ma is élő, bizonyítja ezt a 2016-ban Tiszalúc főterén állított mellszobra is.

Dr. Ádámfy József A világ Kossuth szobrai 1978-ban megjelent könyvében az addigi Kossuth-szobrokat számolta össze, az eredmény 239 db Kossuth képzőművészeti alkotás, azóta ez a szám már a 300-at is meghaladhatja, a Köztérképen is 200-nál többet találhatunk.

Kossuth szerepét a lehetőség felértékelte, hiszen ha ő egy másik korszakban él, talán nem tudott volna olyan módon beleilleszkedni a történelmünkbe, ahogyan ezt az adott kedvező körülmények között megtette.

"A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt."

Tiszalúcon magas talapzatra helyezték Ekker Róbert szerencsi szobrászművész Kossuth bronz mellszobrát, és a főteret is Kossuthról nevezték el.

"Az emberek alatta rendre járnak
S elmennek mind a temetőbe ki.
Ő áll, fölötte minden változásnak,
S az évek adnak patinát neki."

(Juhász Gyula Kossuth-szobor)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos
http://www.ekkerart.hu/

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275044
Feltöltve
2017.04.23. 14:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:27

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275046
Feltöltve
2017.04.23. 14:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:29

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275045
Feltöltve
2017.04.23. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ44/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:28

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275048
Feltöltve
2017.04.23. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:29

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275047
Feltöltve
2017.04.23. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

275049
Feltöltve
2017.04.23. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:29

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275053
Feltöltve
2017.04.23. 14:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:31

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275051
Feltöltve
2017.04.23. 14:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ100/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:30

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275052
Feltöltve
2017.04.23. 14:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:31

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275050
Feltöltve
2017.04.23. 14:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:30

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275054
Feltöltve
2017.04.23. 14:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:31

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
275055
Feltöltve
2017.04.23. 14:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 17.04.23. 14:31

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
372235
Feltöltve
2019.09.03. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 27.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 21:56

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
372236
Feltöltve
2019.09.03. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 21:56

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
372237
Feltöltve
2019.09.03. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ63/10 • 1/800 • 12.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 21:56

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
372238
Feltöltve
2019.09.03. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 21:56

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszalúc
Feltöltő
Azonosító
372239
Feltöltve
2019.09.03. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ63/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 21:56
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.07.04. 12:10
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.03. 21:56
5 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
17.08.09. 21:22
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.23. 15:10
Kiss Katalin publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.